A Bitport május 8-9-én már 16. alkalommal rendezte meg éves CIO Hungary konferenciáját, a vállalati informatikai vezetők legfontosabb, kétnapos tavaszi eseményét. Ebben az évben ismét rekord számú IT-vezető fogadta el meghívásunkat a rendezvényre, amelyre a Bitport CIO Klubjának tagjaival és a CIO Hungary támogatóival együtt már jóval több mint kétszáz résztvevő regisztrált. Idei mottónk "Az irányítás visszaszerzése", mivel a szakmai program során kiemelten foglalkoztunk azzal a jelenséggel, ahogy a különböző üzleti területek nemcsak egyre jobban érdeklődnek a felhőből készen kapható megoldások iránt, hanem önállóan megrendelhetik és be is vezethetik ezeket a szolgáltatásokat, akár megkerülve az informatikai területeket is.
Ebben a helyzetben olyan működési keretekre van szükség, amelyek között az üzleti oldal proaktivitása nem veszélyezteti az IT-rendszerek és a digitalizált üzleti folyamatok integritását, különös tekintettel a mesterséges intelligenciatérnyerésére. A nemzetközi mérések szerint az új trendek haszonélvezői azok az informatikai vezetők és szervezetek lesznek, akik el tudták fogadtatni a menedzsmenttel az adatalapú technológiák üzleti hasznosítását, ugyanakkor senki sem akar futurisztikus kísérleteket finanszírozni, ha nem látja a technológiai befektetések megtérülését. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Magyarországon melyek lehetnek a meghatározó trendek és kihívások, célzott felméréssel készültünk a 2025-ös CIO Hungary konferenciára, melyet be is mutattunk Fritsch Róbert, a VISZ elnöke, a Nemzeti Üzleti Szolgáltató CIO-jának megnyitóját követően.
Több elsimerés, ismerős problémák
A Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunk eredményeit elsőként a rendezvény közönsége ismerhette meg Dr. Fehér Péter egyetemi docens, a Corvinus nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójának keynote előadásában, aki adatokkal alátámasztott válaszokat adott rá, hogy az adatalapú szemlélet és a mesterséges intelligencia berobbanása hogyan alakította az IT-szervezetek és -vezetők vállalaton belüli pozícióját, és milyen változások tapasztalhatók a hazai szervezetek digitális hátterét biztosító szerepkörökben. Kezdve akár a pozíciók elnevezésével, ami a leggyakoribb CIO vagy IT igazgató elnevezések mellett tucatnyi más változatban jelzi az eltérő fókuszt az IT és az üzleti oldal kapcsolatában.
Utóbbi olyan elvárásokat fogalmaz meg az informatika felé, amelyek kiszolgálása szuperképességeket feltételez. Az előadásból azonban az is kiderült, hogy hogyan válnak a CIO-k ilyen szuperhőssé, és karrierjük során a reaktív, technikai jellegű tudás hogyan egészül ki az üzleti terület kiszolgálását és az IT vállalati elvárásokhoz való hozzáillesztését szolgáló, aktív és proaktív képességekkel. A kutatás eredményei alapján egyébként a pozíció betöltéséhez szükséges kompetenciák között is csak negyedik helyen jelentek meg az informatikai szakterületi ismeretek, amelyeket megelőznek az együttműködési és vezetői képességek vagy az eredményorientált gondolkodás is, és nem sokkal marad el tőlük a változásmenedzsment vagy a szervezetfejlesztés sem.
A tanulmányt a közeljövőben részletesebben is feldolgozzuk a Bitport oldalain, a hazai CIO-k feladataitól és felelősségi körétől kezdve az informatikai költéseket befolyásoló tényezőkön át az IT stratégiákig és az egyes technológiák szerepéig. Az előadás egyik érdekes megállapítása, hogy az üzleti innovációban az IT kezdeményező és megvalósítási szerepe közötti szakadék az elmúlt másfél évtizedben nagyjából tartósnak mondható, miközben az üzleti területek és az IT közötti együttműködés sem javult érdemben. A digitális átalakulás legfőbb kihívásai mellett a kutatás a jelen és a közeljövő fejlesztéseiről is képet festett, köztük vezető helyre sorolva az MI-t, a mobil informatikai megoldásokat, az üzleti intelligenciát és a felhőszolgáltatásokat.
Így hajtanák meg az innovációt
Ezek után még kevésbé lehetett meglepő, hogy a CIO Hungary első napjának délelőtti programjában folyamatosan megjelent a mesterséges intelligencia. A jövő intelligens adatközpontját Németh Mihály, a H1 Systems ügyvezető igazgatója mutatta be, kitérve azokra az infrastrukturális kihívásokra, amelyeket az MI betörése és a digitalizáció új típusú értékláncának kialakulása hordoz magában, a technológiai és szabályozói kitekintés mellett megoldási irányokat is felvázolva. Kozsda Imre (presales solution architect, 4iG) a keresztfunkcionális csapatok kapcsán a funkcionális silók lebontásáról beszélt, amelyek a cloud bevezetéseknél is akadályokat jelentettek, az MI-technológiák integrációjához pedig újabb stratégiákra van szükség.
Igor Babitsch (Senior Account Executive, MuleSoft) és Matheser Dániel (Senior Account Executive, Salesforce) témája aa rendszereket összekapcsoló és a folyamatokat automatizáló MI-ügynökök voltak, amelyek transzformatív hatására már gyakorlati példák is akadnak. Artūrs Lazdekalns (Data & Analytics Director, Noventiq Europe) a nagy szervezeteknél tapasztalható trendekbe vezetett be az MI-korszakban működő end-to-end analitikai platform használatában. Oriana Nerberka, az ARTofINFO nemzetközi partnere és a Mendix solution architectje egy low-code platform MI-integrációjába adott betekintést, olyan szempontokra fókuszálva, mint amilyen a kritikus rendszerek és folyamatok integritásának fenntartása a fejlesztések és kibocsátások felgyorsítására irányuló nyomás alatt.
Az innováció és az MI-alapú működés megalapozása volt a témája Kecskés D. Eszter (Head of Business Development, META-INF) prezentációjának is az IT és üzleti csapatok működésének hatékony összehangolását segítő keretrendszeren keresztül. Ugyancsak a délelőtti programban került sor a Baker McKenzie Budapest ügyvédje, Dr. Gaál András előadására, aki a szoftverbeszerzések műszaki és üzleti megfontolásain túl a jogi szempontok jelentőségére hívta fel a figyelmet, gyakorlati példákat hozva arra a jogi tudatosságra, ami extra költségektől és váratlan kellemetlenségektől óvhatja meg a szervezeteket. A CIO Hungary résztvevőit ezután egy költségektől és váratlan kellemetlenségektől mentes ebéddel vártuk, mielőtt rákanyarodtunk volna a délutáni programra.
Beszámolónk következő része itt olvasható a CIO Hungary első napjáról.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak