Elvesztette első helyét az USA az International Institute for Management Development (IMD) digitális versenyképességi világranglistáján. A nyolcadik éve kiadott elemzés 63 országban vizsgálta a digitális technológiák elfogadására és feltárására való képességet és készséget.
Az intézet a rangsor összeállításakor három fő tényezőt értékelt: 1. az új technológiák felfedezéséhez, megértéséhez és kiépítéséhez szükséges know-how-t (röviden: tudás); 2. a digitális technológiák fejlesztését lehetővé tevő általános környezetet (technológia); valamint 3. az ország felkészültségét arra, hogy a digitális átalakulás lehetőségeit kiaknázza (jövőre való felkészültség).
Mint a The Register felhívja a figyelmet, a rangsort évig az USA vezette, ám idén elbukta az első helyet. Dánia ugyanis a harmadik tényezőben, a jövőbeli lehetőségek kiaknázására való felkészülésben olyan kiemelkedő értékelést kapott, hogy azzal átvette a vezetést. Mindeközben az USA több vizsgált területen is visszaesett: a technológiai know-how terén csak a kilencedik lett, illetve nagyot romlott az ország integrációs kapacitása (a harmadik helyről lecsúszott a tizedikre). Az is rontotta az ország értékelését, hogy az üzleti szféra nem kezeli jól a kiberbiztonságot.
Az Egyesült Királyság két helyet esett vissza, idén a 14. helyen végzett, pedig javított a technológiai know-how és a jövőbeli felkészültség terén is. Ezzel szemben Izrael két helyet javított, így a tizenharmadik helyre futott be. Még nagyobbat fejlődött Ausztrália, amely hat helyet lépett előre, így 14. a rangsorban.
Az uniós tagállamok közül Horvátország fejlődése a leglátványosabb: egy év alatt 12 helyet javítva közvetlenül a három helyet erősödő Magyarország mögött végzett és 43. lett. Szintén komoly javulást mért az IMD a balti országokban. Észtország és Litváni egyaránt öt helyet javult, így előbbi a 20., utóbbi a 25. helyen végzett. Lettország a középmezőnyben van: három helyet javítva a 34.
Az Unió szempontjából ígéretes, hogy az első tíz helyen öt európai ország áll. Dánia mellett bekerült Svédország (3.), Svájc (5.), Hollandia (6.) és Finnország (7.). Ázsiából három ország került az élcsapatban: Szingapúr (4.), Dél-Korea (8.) és Hongkong (9.). A 10. helyre pedig Kanada futott be. A legnagyobb EU-s gazdaságok közül csak a német digitalizációs helyzet romlott egy helyet, így idén a 19. lett.
Érdekes még, hogy Tajvan hat hellyel végzett Kína előtt: előbbi a 11., míg a Made in China program megvalósításával küzdő Kína a 17.
És Magyarország?
Magyarország a tavalyi felméréshez képest három helyet javítva érte el a 42. helyet. A három fő paraméterből kettőben mutatott komolyabb fejlődést az ország. A technológia terén öt helyet javított, így 31. lett; a jövőre való felkészültség tekintetében a tavalyi 61. pozícióhoz képest négyet sikerült felkapaszkodni. A tudás szempontjából ugyanakkor hazánk megismételte a tavalyi eredményét, ami a 43. hely volt.
A régióból Csehország ugyan jóval pozitívabb értékelést kapott, ám ahogy tavaly, idén is a 33. helyre futott be, míg Lengyelország öt helyet rontva csak a 46. lett.
A teljes tanulmány a részletes eredményekkel az IMD oldaláról tölthető le PDF-ben.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak