Bár az AT&T tavaly le akarta zárni a Time Warner 85 milliárd dolláros beolvasztását, az amerikai kormányzat ellenállása miatt elhúzódik a dolog. Egy friss bírói döntés viszont zöld utat adott az üzletnek.

Kedden valósággal lesöpörte az asztalról a kormányzat érveit a Time Warner AT&T általi megvásárlásával kapcsolatban eljáró bíró. A döntés értelmében a két cég akár már jövő héten lezárhatja a 2016-ban bejelentett, hatalmas összegű üzletet. Igaz, Trump csapata még most sem szándékszik letenni a fegyvert.

Elmeszelt elnöki "vétó"

Az USA legnagyobb távközlési szolgáltatója tavaly ősszel hozta nyilvánosságra szándékát a tartalomgyártói, kiadói és médiapiacon erős pozíciókkal rendelkező Time Warnert. Az ügyletet nem véletlenül kiáltották ki az évszázad üzletének, hiszen nem kevesebb, mint 85 milliárd dollárról van szó. Persze aki egy olyan vállalatot akar megvenni, amelynek portfóliójában többek között az HBO, a CNN és a képregénykiadó DC Comics is megtalálható, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Bár egy ilyen horderejű fúzió természetszerűeleg rengeteg jóváhagyást igényel, a felek előzetesen úgy kalkuláltak, hogy tavaly év végére formálisan is lezárulhat az akvizíció. Ezt viszont praktikusan lehetetléenné tette az, hogy az akkor még csak elnökjelöltként nyilatkozó Donald Trump azonnal élesen kikelt a terv ellen. A most már lassan másfél éve elnöki rangban twittelgető politikus szerint ez túlságosan nagy hatalommal ruházná fel az AT&T, ami rossz hatással lenne a versenyre, és ezen keresztül az innovációra és az árakra. 

A trösztellenes vádakat a mostani eljárásban igyekezett bizonyítani az USA igazságügyi minisztériuma, ám nagyon úgy tűnik, hogy totális vereséget szenvedtek. A szövetségi bíró nemcsak hogy az AT&T-nek adott igazat, de meglehetősen kemény szavakkal tért ki arra, mennyire rossz lenne, ha a kormányzat nem törődne bele a döntésébe, és további jogorvoslattal próbálná megakadályozni az üzletet. Ettől függetlenül a minisztérium képviselője a döntés iránt érzett csalódottsága mellett az ügy folytatását ígérte. (Mivel Trump nem kifejezetten ápol jó kapcsolatot a már említett CNN-nel, így a háttérben a gazdasági aggályok mellett akár személyes szálakat is sejteni lehet.)

Előre menekülnének

Hogy végül összejön-e a fúzió, az nem csak az érintett felek számára érdekes, hanem egész iparágakat alakíthat át. A hagyományos, nagy távközlési cégek ugyanis ugyanattól a "betegségtől" szenvednek: a kisebb, agilisabb és gyakran diszruptív technikákat alkalmazó riválisok folyamatosan apasztják ügyfeleiket. Az amerikai távközlési piacon például a kisebbnek számító T-Mobile és Sprint alacsonyra vágott havidíjakkal és ingyenes ajánlatokkal csábítják a felhasználókat. A kábeles tévécsatornákat pedig a Netflix és társai veszélyeztetik azzal, hogy online elérhető alternatívát kínálnak megfizethető összegért.

Az amerikai piac két legnagyobb szereplője egyaránt a médiavállalatok megszerzésében látja az előre menekülés lehetőségét. A Verizon az AOL-t vásárolta fel és némi huzavonával ugyan, de megvolt a Yahoo! nagyjából 4,5 milliárd dollárba kerülő bekebelezése is. A másik oldalon az AT&T a Time Warner-akvizíció előtt a DirecTV-t szerezte meg. Ha tényleg sikerül befejezni a 85 milliárdos ügyletet, az vélhetően további felvásárlásokra ösztönözheti a szereplőket.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.