Csak a második negyedévben kerül sor az ügyletre, de közben újabb vizsgálattal kell szembenéznie a vállalatnak. Szerencsére a bevételek jól alakultak 2016 utolsó negyedévében.

Az eredetileg tervezett első negyedév helyett a másodikban fog sor kerülni a Verizon-Yahoo akvizíció lezárására. Ez elsőre jó hírnek is tűnhet a Yahoo és Marissa Mayer számára; a vezérigazgató így pár hónappal tovább maradhat a pár hónappal tovább létező cég élén. Amint ugyanis megírtuk, a CEO az eladást követően távozik (az alapító David Filo-val egyetemben).

Jó bevételek, romló hírnév

Pénzügyileg egyébként jól alakult az elmúlt negyedév a Yahoo számára, a várakozásokon felül teljesített a cég, amit a részvények meg is háláltak a bejelentést követően. A vállalat bevételei 1,46 milliárd dollárra emelkedtek az egy évvel korábbi hasonló időszak alatt elért 1,27 milliárd dollárhoz képest. A részvényenkénti nyereség pedig 25 cent lett. Az elemzői várakozások egyébként 1,38 milliárd dollárt és 21 centet jeleztek előre.

Mayer azért fókuszált bejelentésében a Yahoo termékeire, az e-mailes vagy sportszolgáltatására, mert az azokkal kapcsolatos reklámértékesítésekből származó bevételek pozitív fényben tüntették fel a vállalatot. Ezzel szemben a két, a cég felhasználóit pár éve ért hackertámadást követő SEC vizsgálat már nem fest ilyen jól. A Securities and Exchange Commission (az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete) azért indított eljárást a Yahoo ellen, mert az túlságosan lassan tájékoztatta érintett ügyfeleit.

Kétségtelenül igaza van a SEC-nek. Amint azt szeptemberben írtuk, legalább félmilliárd (!) Yahoo-felhasználó adataihoz jutottak hozzá illetéktelenek még 2014-ben. Pár hónappal később aztán ezt is tromfolta a vállalat azzal, hogy bejelentette: 2013-ban 1 milliárd ügyfele adatait lopták el. Nem csoda, hogy felröppent a pletyka, miszerint a Verizon újragondolja a felvásárlás összegét és feltételeit.

Nem sikerült a mobilos átállás

Mayer 2012-es csatlakozásakor a Yahoo potenciális megmentőjét látták a CEO-ban, aki kirángatja abból az elhibázott évtizedből a vállalatot, amibe a lehetőségek folyamatos elszalasztásával került. A Google korábbi vezető beosztású alkalmazottjától azt várták, hogy a Yahoo-t felkészíti a mobil érára, az online szolgáltatásokban utazó portál üzemeltetője által kínált lehetőségek okostelefonon és tableten is vonzóvá válnak az internetezők számára.

A most 41 éves Mayer azonban, legalábbis ebben a tekintetben, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Legnagyobb sikere a Yahoo még nem értékelhetetlenül alacsony áron való eladása lehet, a céges tulajdon igazán termőre váltásával nem tudott megbirkózni. Ez persze nem csak az ő hibája, a Yahoo a dotcom válság után olyan mélyre lavírozta magát a mocsárba, hogy az egykor 120 milliárd dollárt is érő vállalat végül 4,8 milliárdért történt eladása is sikerként könyvelhető el.

Maga a vállalat egyébként nem tűnik el, csupán a konzumer részleg kerül a Verizon tulajdonába. Ami megmarad, az gyakorlatilag egy befektetési vállalat lesz. Ezt azonban már nem az eddig megszokott módon fogjuk hívni, a Verizon ugyanis megvásárolta a név jogát is. A hivatalos elnevezés a jövőben Altaba lesz.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.