Bemutatták az eleve mesterségesintelligencia-funkciókkal tervezett iPhone 16-os sorozatot, amely péntektől lehet leadni az első előrendeléseket.

Az Apple hétfőn mutatta be a legújabb, ezúttal már mesterséges intelligenciával is megerősített okostelefonját. Az iPhone 16 legfontosabb jellemzője ennek értelmében a Siri személyi asszisztens új szoftvere lenne, amelynek tesztüzeme a következő hónapban indul az angol nyelvű amerikai verzióban. Később, de még ebben az évben aztán megjelenik más angol nyelvű, honosított kiadásokhoz is, jövőre pedig a francia, spnyol, kínai és japán nyelvű változatokkal folytatják a sort. Arról azonban nem közöltek információt, hogy a Siri fejlesztései és a többi friss funkció mikor léphet túl a tesztidőszakon.

A társaság vezérigazgatója, Tim Cook a bejelentés kapcsán kiemelte, hogy az iPhone következő generációját már az alapoktól az Apple Intelligence-hez tervezték, amit egy izgalmas új korszak kezdetének nevezett, és olyan funkciók fejlesztését teszi lehetővé, mint például a telefon kamerája által rögzített objektumok azonosítása. Mivel a technológiai cégek már világszerte az ilyen MI-készségek termékeikhez való hozzáadásán versenyeznek, és ez különösen igaz az okostelefonokra, az Apple nagy reményeket fűz hozzá, hogy ezzel a készülékek cseréjére készteti a fogyasztókat a lassuló iPhone-eladások közepette.

A Reuters tudósításában idézett elemző szerint mindazok a felhasználók, akik 3-4 éve nyüstölik a meglévő iPhone-jukat, most akkor is a frissítés mellett dönthetnek, ha sok MI-funkció csak később érkezik meg a készülékükre, hiszen ezek az eszközök már a jövőben is alkalmasak lesznek az ilyen típusú alkalmazások futtatására. Ennek ellenére biztosan sokan lesznek, akik éppen hogy a fékre lépnek, hogy lássák, hogyan működnek ezek a dolgok. Érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a 16-os széria tagjai ugyanannyiba kerülnek majd, mint az általuk váltott modellek, ami talán a bejelentés nagyobb újdonsága.

Ez most nem lesz sima menet

Az új, MI-alkalmazások gyorsítására szolgáló csipet, új házat és a egy kamerát vezérő gombot is felvonultató iPhone 16 Pro Max a mesterségesintelligencia-képességek tekintetében is a termékvonal csúcsán helyezkedik majd el, például javaslatokat tesz a kamera hatékonyabb beállítására, és hangszerkesztési lehetőségeket is kínál a professzionális szintű videózáshoz. Az előző évekre jellemző "őrült rohanásnak" azonban az elemzők szerint egy időre vége lesz, és a verseny körülményei is sokat változtak a kulcsfontosságú területeken, köztük a jó ideje a világ legnagyobb okostelefonos piacának számító Kínában.

Az új iPhone-ok esetében nyilván feltűnő az MI-funkciók ottani hiánya, ráadásul a helyi versenytársak sem tétlenkednek: a Huawei ugyancsak hétfőn közölte, hogy már 3 milliónál is több előrendelést kapott a hivatalosan be sem mutatott, két ponton is hajlítható Mate XT telefonokra. Ez nem csak a kínai gyártó abbéli képességét mutatja, hogy egyre jobban elnavigáljon az amerikai kereskedelmi szankciók közepette, de tovább szilárdítja helyzetét az Apple-lel szemben is Kínában, ahol a fogyasztók tömegei kíváncsiak az új mesterségesintelligencia-funkciókra, sőt mi több, rendes pénzt is hajlandóak fizetni értük.

Az Apple részesedése viszont az idei második negyedévben is tovább csökkent Kínában, ahol az IDC adatai alapján már az öt legnagyobb márka közé sem fért be, ehhez képest a Reuters riportja megjegyzi, az iPhone 16-os bejelentések ebben a formájukban alig-alig mozdították meg az Apple részényárfolyamát. Ahogy nemrég írtuk, az ázsiai beszállítóktól származó információk alapján az új generációs iPhone-okhoz köthető rendelésállomány nagyjából 10 százalékkal magasabb a tavalyi szinteknél, ami arra utal, hogy a gyártó tényleg nagy reményeket fűz fejlett MI-képességekkel beharangozott eszközökhöz.

Az Apple bejelentésének részletei itt olvashatók »

Konzumer tech

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.