Bemutatták a Microsoft Inside Xbox közönségének, hogyan fog működni a tavaly bejelentett xCloud szolgáltatás – írja a The Verge. A szolgáltatás tavaly októberi bejelentésekor Satya Nadella azt ígérte, hogy idén elindul a játékstreaming szolgáltatás, de azon túl, hogy felhőből konzolra, PC-re és mobil eszközökre is tud majd sugározni videojátékokat, nem sok mindent lehetett róla tudni.
A bemutatón a Forza Horizon 4 játékot streamelték az Azure-ból egy androidos okostelefonra (lásd lentebb a videót). A telefonhoz Bluetooth-on keresztül kapcsoltak egy Xbox One kontrollert azt demonstrálandó, hogy milyen egyszerű akár egy telefonon is jó játékélményt adni.
A demó kapcsán írt blogbejegyzésében Kareem Choudhry, aki a Microsoftnál a játékok felhős fejlesztéseit irányítja, külön kihangsúlyozta, hogy a Microsoft nem azért fejleszti az xCloudot, hogy lecserélje a konzolt egy felhőszolgáltatásra. Az igazi játékélményt ugyanis – írja Choudhry – továbbra is mondjuk egy 4K-s tévével, teljes HDR-támogatással és térhatású hangzással lehet elérni. A cél csupán az, hogy a választásnak és a hozzáférhetőségnek ugyanazt a szabadságát kínálják játékfronton is, amit a felhős szolgáltatások révén a zene és a video terén már régóta élvezhetnek a felhasználók.
De nem csak jófejség van a fejlesztés mögött, a Microsoft a felhasználói bázis bővülésében is bízik. A blogbejegyzés szerint ugyanis azt remélik az xCloudtól, hogy olyan felhasználókat is be tudnak így csábítani, akik nem rendelkeznek játékhardverekkel. Choudhry utal is rá: azzal, hogy az eddig csak konzolokon vagy PC-ken játszható játékokat felhősítik és elérhetővé teszik mobilokon, mintegy kétmilliárd új felhasználót vehetnek célba.
Az azonban egyelőre nem ismert, hogy a játékőrültek mikor cuppanhatnak rá a felhős játékfolyamra.
Meg kell előzni a konkurenseket…
A bemutatót valószínűleg nem véletlenül időzítették a Google játékfejlesztői konferenciája, a március 18-án kezdődő GDC (Game Developers Conference) előtti hétre. Ott várhatóan még többet meg lehet tudni a cég tavaly ősszel megvillantott Project Steam játékstreaming szolgáltatásáról, illetve vélhetően játékokhoz kötődő hardvereket is be fognak mutatni a rendezvényen. Ezt valószínűsíti az is, hogy a Google-nek van olyan szabadalmi terve, amely egy felhős játékszolgáltatáshoz használható kontroller leírását tartalmazza.
A Microsoft és a Google nem szűz piacra lép. A Sonynak ott van a PlayStation Now nevű felhőszolgáltatása, amely lehetővé teszi a konzoljátékok távoli lejátszását a PlayStation-ök mellett egyelőre iOS-es eszközökön (és valószínűsíthetően hamarosan Androidon is). Aztán ott van az Nvidia tavaly indított GeForce Now szolgáltatása, amely PC-s játékokat streamel windowos gépekre és Macekre, hogy gyengébb teljesítményű PC-ken is élvezhető játékélményt biztosítson. És persze a nagy felhős rivális, az Amazon is dolgozik ilyen megoldáson.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész