A tíz legnagyobb forgalmú szoftvercég közé először tudta beverekedni magát kizárólag felhős szolgáltatást értékesítő vállalat. A Microsoft ennek ellenére továbbra is nagy előnnyel vezeti a listát.

Mi sem bizonyítja jobban a szoftverpiacon épp most zajló technológiai őrségváltás folyamatát, mint a Gartner témában kiadott tanulmány. Eszerint 2013-ban a globális szoftverpiac tíz legnagyobb szereplője között első ízban találni olyan vállalatot, amelyik kizárólag felhős szolgáltatások  értékesítéséből realizálta a forgalmát. Ez a cég a Salesforce.com, amely tavaly 33,3 százalékos növekedéssel 3,8 milliárd dollár bevételt ért el.

Ennek ellenére az út a dobogóra még mindig elég hosszúnak tűnik, hiszen a hagyományos szoftverértékesítéssel gigantikus méretűvé hízó éllovasok a tizedik helyezettnél egy nagyságrenddel komolyabb összegekkel dobálóznak. A hátrány ledolgozása azért sem látszik egyszerűnek, mivel a dobogósok is felismerték a cloud computingban rejlő lehetőségeket, és igyekeznek erre a területre egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a hagyományos dobozos és licencszerződéses eladás mellett, helyett.

Azért a Microsoft az úr 

A dobogós helyezettek névsora nem, sorrendje viszont változott. A második helyért öldöklő csatában áll az IBM és az Oracle. Utóbbi 2013-as jobb teljesítményével sikeresen beelőzte a kék óriást. A civakodást mérsékelt érdeklődéssel figyelhette a stabilan első Microsoft, hiszen 6 százalékos éves növekedése bőven meghaladta a riválisok forgalombővülését, sőt ez a 4,8 százalékos globális átlagnál is jobb eredménynek tekinthető. Redmond kasszájába 65,7 milliárd folyt be tavaly szoftveres értékesítésből.

A többiek közül említést érdemel a negyedik SAP közel kétszámjegyű és a VMware 14 százalékos forgalomerősödése. A negatív oldalon a Symantecet, a CA Technologiest és a HP-t találjuk: ezek a cégek 0,8, 2,6 illetve 2,7 százalékos recessziót voltak kénytelenek elkönyvelni.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.