Az Egyesült Államoknak sikerült megállapodnia Hollandiával és Japánnal a chipgyártásban használt fejlett technológiák Kínába irányuló exportjának korlátozásáról – számolt be róla a múlt hét végén bennfentes forrásaira hivatkozva a Bloomberg. A pénteken lezárult tárgyalásokon ezek szerint olyan megegyezés született, amelyik az októberben elfogadott amerikai rendelkezések egy részét a két szövetséges országban székhellyel rendelkező vállalatokra is kiterjesztené, legelsősorban az olyan jelentős csúcstechnológiai szállítókra, mint az ASML, a Nikon vagy a Tokyo Electron.
Mindez jelentős diplomáciai győzelem Joe Biden kormányának, amely már tavaly ősszel átfogó korlátozásokat jelentett be Kína hozzáférésére az amerikai csipgyártási technológiához, hogy lassítsa az ország fejlődését a katonai alkalmazások, a mesterséges intelligencia vagy ezzel összefüggésben a szuperszámítógépek területén. Ezzel a kritikák szerint nagy lehetőséget teremtettek más nemzeteknek, hogy betöltsék az amerikai szállítók helyét a kínai piacon, így a mostani megállapodással az amerika politika anélkül érvényesülhet, hogy hátrányos helyzetbe hozná a hazai vállalatokat.
Részletek később vagy soha
Hogy a mostani alku egész pontosan mit tartalmaz, azt hivatalosan nem lehet tudni, és lehet, hogy pontosan nem is fog kiderülni. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője korábban azt mondta, hogy holland és japán tisztviselők olyan kérdésekről tárgyaltak a Fehér Házban, amelyek "mindhármuk számára fontosak", de a Bloomberg értesüléseit ezen túlmenően sem a holland külügyminisztérium, sem a japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium nem kommentálta. A Reuters szerint Mark Rutte holland miniszterelnök korábban már azt is világossá tette, hogy kormánya nem feltétlenül hozza majd nyilvánosságra az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások eredményét a félvezetőipari exportkorlátozásokról.
A Nikon és a Tokyo Electron sem kívánt nyilatkozni olyasmiről, amit hivatalosan nem jelentettek be. A hírügynökség által megszólaltatott szakértők úgy látják, hogy a japán cégek elvileg továbbra is eladhatnak "nem fejlett termékeket" Kínának, a forgalom visszaesését pedig közép- és hosszú távon az Egyesült Államokba, Németországba vagy Indiába irányuló szállítások növelésével ellensúlyozhatnák. Ennél súlyosabb hatása lehet viszont az olyan intézkdéseknek, mint a műszaki támogatás letiltása a meglévő ügyfeleknél. Az ASML, ahol korábban éles kritikát fogalmaztak meg a Kínával szembeni exportkorlátozásokról, annyit közölt, hogy a megállapodást annak hatályba lépése előtt részletezni kell és jogszabályokba kell ültetni, ami időbe telik majd.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?