A TechEd fő száma a szoftvergyártó Joule nevű MI-je volt. Szakértők szerint korai lenne róla véleményt mondani.

A héten tartotta éves fejlesztői konferenciáját az SAP. Ahogy ilyen rendezvényeken szokás, a TechEden a német szoftvergyártó is a kész és félkész újdonságait vezette elő. A legnagyobb figyelmet kétségtelenül a Joule kapta. Az asszisztenst, aminek volt egy SAP CoPilot nevű, kevéssé sikeres elődje, tavaly ősszel mutatta be Christian Klein vezérigazgató.

Joule, az üzlet LLM-je

Klein a közelmúltban beszélt arról is, hogy az SAP-nak bizonyos értelemben egyszerűbb a helyzete az LLM-fejlesztésben, mint az általános célú nagy nyelvi modellt fejlesztő cégeké. Az SAP-nak ugyanis nincs szüksége hatalmas adatközpontokra és fejlesztési kapacitásra, mert MI-je az adatok jóval szűkebb – és megbízható forrásból származó – halmazával dolgozik.

Ebből adódóan a Joule jól beszéli az üzleti élet nyelvét – hangoztatták a TechEd előadói, köztük az újdonságokat bemutató boardtag, a terméktervezésért felelős Muhammad Alam (a fenti képen) –, és már támogatja az SAP leggyakrabban használt üzleti funkcióinak négyötödét. Az SAP koncepciója, hogy egyedi feladatokhoz speciális MI-ügynököket társít, melyek segítik a bonyolult üzleti munkafolyamatokat. A cég szerint az SAP MI-je a silórendszerek között is átjárást biztosít.

A konferencián két felhasználási esettel illusztrálták a Joule működését. Ha egy cég partnerével elszámolási vitába keveredik, MI-ügynök elemzi a helyzetet, és készít vitarendezési forgatókönyveket, melynek során önállóan ellenőrzi a hibás és hiányzó számlákat, az elmulasztott jóváírásokat, az elutasított vagy duplikált kifizetéseket. Vagy például segítheti a könyvelést: racionalizálja a kulcsfontosságú pénzügyi folyamatokat, automatizálja a számlák kifizetését, a számlafeldolgozást és a főkönyv frissítését úgy, hogy közben kiszúrja (és javítja) az ellentmondásokat vagy hibákat.

Jövőre az első negyedévben érkezik majd egy új adatelemzési lehetőség, az SAP Knowledge Graph, amely a Datasphere-en és a Joule-on keresztül lesz elérhető. Az eszköz feltérképezni az összefüggéseket és a kontextust a vállalat SAP-s adatterében. Ezzel az üzleti folyamatok mélyebb megértését biztosítja, ígéri a német óriás. Sőt bizonyos folyamatokat automatizál is azáltal, hogy összekapcsolja például a megrendeléseket, a számlákat és az ügyfeleket. Itt az MI-ügynök az SAP-specifikus üzleti szemantikára épít, miáltal a pontatlan vagy irreleváns eredmények kockázatát is csökkenti. A relációsadatbázis-alapú SAP Knowledge Graph a HANA Cloud platformra épül.

Újdonságok fejlesztőkre szabva

A fejlesztőknek szánt újdonságokban is a Joule-é a főszerep. Az SAP low-code platformján, a Builden például kódmagyarázattal és dokumentációkeresési funkcióval támogatja a Javában és JavaScriptben történő fejlesztést. Az Extensibility Wizard funkció révén a fejlesztők most már közvetlenül hozzáférnek a Buildhez az SAP S/4HANA Cloud Public Editionből.

Szintén fontos újdonság, hogy az SAP belső programozási nyelvét, az ABAP-ot használó fejlesztők és a fúziós csapatok zökkenőmentesen használhatják a Builden keresztül az ABAP Cloud fejlesztői eszközöket. Amikor kódot kellett írniuk, az SAP Build automatikusan elindítja az ABAP fejlesztőeszközöket és az Eclipse-t, ahol láthatok lesznek a létrehozott csomagok.

A dolognak van egy kis szépséghibája, kommentálta a bejelentést egy szakértő: Az Eclipse továbbra is asztali eszköz, és nem integrálták ebbe a Buildre épülő ökoszisztémába, ami időnként igencsak nehézkessé teszi a munkát, különösen a csapatmunkát.

Bár a várakozás nagy, a bejelentések után vegyes szakmai vélemények születtek. A többség szerint egyelőre nyitott kérdés, hogy a koncepció rövid távon beválik-e üzleti környezetben.

(Fotó: SAP News Center)

Cloud & big data

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.