Az internet már eldöntötte, hogy a GPT következő generációja valami egészen elképesztő lesz, miközben a legtöbben jelenlegi modellek működéséről sem tudnak valami sokat.

Az OpenAI társalapítója és vezérigazgatója, Sam Altman szerint túl nagy a hisztéria a GPT (Generative Pre-trained Transformer) következő főverziója körül. Az autoregresszív nyelvi modell harmadik generációját még 2020-ban adták ki, azon belül a GPT-3.5-re épül az utóbbi hónapokban hihetetlen népszerűséget szerzett ChatGPT chatbot is. A StrictlyVC videointerjújában Altman a GPT-4-nek az idei első felére várt megjelenéséről is beszél, amelyről azonban azt mondja, hogy csak akkor fogják közzétenni, amikor ezt biztonságosan és felelősségteljesen meg is tudják valósítani.

A társaság a beszámolók szerint sohasem siettette el fejlesztéseinek kiadását a várható társadalmi hatások miatti aggodalmak miatt, amelyek ebben az esetben főleg az olyan problémák súlyosbításáról szólnak, mint a félretájékoztatás és a propaganda. Az OpenAI egy korábbi blogbejegyzése szerint annak érdekében, hogy az API-alapú alkalmazások felelősségteljes módon készüljenek, eszközöket és támogatást biztosítanak a fejlesztőknek, ezeket a folyamatokat pedig még tovább racionalizálnák a használati irányelvek finomításával és egyre több felhasználási esetet közzétételével.

A videós MI-vel még óvatosabbak

A GPT-4 körüli izgalom viszont egyre növekszik, és egyre vadabb megállapítások jelennek meg vele kapcsolatban. Ilyen például, hogy a GPT-4 már 100 billió paraméterrel működik majd, szemben a GPT-3 175 milliárdjával – ezt Altman az interjúban "komplett baromságnak" minősítette, irreálisnak és egészségtelennek nevezve a hasonló spekulációkat. Szerinte az emberek mindent megtesznek, hogy csalódhassanak, és csalódni is fognak: az OpenAI-nak valójában nincsen általános mesterséges intelligenciája (Artificial General Intelligence, AGI), miközben nagyjából ezt várja tőlük mindenki.

Az AGI már a mesterséges intelligenciának egy olyan megvalósulása lenne, ami az emberi intelligenciához hasonlítható, vagyis alkalmas bármilyen szellemi feladat végrehajtására, amire az emberek is képesek. A kockázatok minimalizálása és az elvárások kordában tartása mellett azért kiderült, hogy az OpenAI egy videógeneráló modellel is ki fog jönni, bár ezt Altman egyelőre "legitim kutatási projektként" írta le, amelyből nagyon hamar lehet valami, de akár el is tarthat még egy jó ideig. A videós generatív modellekhez mindenesetre "végső biztosítékokra" lenne szükség, mivel a mélyhamisítások (deepfake) már most is egyre komolyabb problémát jelentenek.

Tovább a StrictlyVC csatornájára »

Cloud & big data

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.