Japán kutatók szerint ki lehetne használni, hogy a humanoid robotok eleve rendelkezhetnek a járművezetéshez szükséges szenzoros képességekkel – pláne, hogy az önvezető autók nem cipelik fel a tulajdonosok szatyrát az emeletre.
Hirdetés
 

Az autonóm járművek eddig nem váltották be az évekkel ezelőtt hozzájuk fűzött reményeket, de az önvezető technológia fejlesztése töretlenül zajlik a biztonságosabb és kényelmesebb közlekedés megvalósítására. Ennek eredményeként az ilyen rendszerek már képesek az előttük haladó autók követésére vagy az autonóm parkolása is a nagy teljesítményű kameráknak, LiDAR-oknak, GPS-nek és fejlett processzoraiknak köszönhetően. A Tokiói Egyetem kutatói azonban egy másik megközelítést, a humanoid robotok munkába állítását is elkezdték kutatni, amelyek már eleve fel vannak szerelve különféle érzékelőkkel a vizuális, akusztikus és taktilis infomáció feldolgozására, illetve a térbeli tájékozódás támogatására.

Néhány nappal ezelőtt közölt tanulmányukban arról értekeznek, hogy az ilyen robotok akár be is ülhetnének az autókba, és vezethetnék azokat az emberek helyett, ha már úgyis küszöbön áll a tömeges megjelenésük. A dolog további előnyét abban látják, hogy az önvezető járművekkel ellentétben a robot sofőrök egy nagy csomó járulékos feladatot is elvégezhetnének, mint például a nehéz poggyászok szállítását vagy az idősek támogatását, de akár le is moshatják a kocsit, vagy hatékony segítséget nyújthatnak a katasztrófahelyzetekben.

Egyelőre semmi sem utal arra, hogy rossz ötlet

Bár sokféle humanoid robot létezik, a kutatók szerint csak az emberek csontrendszerét és izomzatának működését is utánzó modellek rendelkeznek a járművezetéshez szükséges rugalmassággal. Ez a "komplex környezeti kontaktussal járó mozgások" mellett annyit tesz, hogy az ilyen gépek tudnak gond nélkül beülni a valódi emberek számára tervezett vezetőülésekbe, és ezek tudják mindkét karjukkal-lábukkal működtetni a vezérlőszerveket is. További szempont, hogy az emberihez hasonló testfelépítés és -működés valósághűbb törésteszt-bábuvá teszi őket.
 


A kutatók, akik közül az egyik a Toyota tanácsadójaként is dolgozik, egy Musashi nevű "muszkuloszkeletális humanoidot" fejlesztettek és képeztek ki rá, hogy egy kis elektromos autóval végighajtson egy tesztpályán. Musashi az emberi szemhez hasonlóan, két kamerával "nézi" az utat és az oldalsó tükröket. A kezei alkalmasak az indítókulcs használatára, a kézifék kioldására és az irányjelzők működtetésére, lábaival pedig kezelni tudja a gáz- és fékpedált. A tudósoknak emellett azt is sikerült elérniük, hogy a robot a kereszteződésekben tiszteletben tartsa a közlekedési lámpák jelzéseit.

Musashi természetesen még így sem forgalomképes sofőr: ahogy a beszámolókból kiderül, a technikai korlátok és a fejlesztők óvatossága miatt egyelőre csak araszol a villanyautójával, külön kísérletekben gyakorolja a gyorsítást, és az út dőlésszögétől függően gondjai vannak az egyenletes sebesség fenntartásával is. A fejlesztők mindezeket azonban leküzdhető akadályoknak tatják, és már a következő generációs robotok és szoftverek építését tervezik.

a kép forrása: Kento Kawaharazuka @x.com

Konzumer tech

Súlyos figyelmeztetés az Anthropictól: az MI megtizedeli az irodai munkahelyeket

Az egyik vezető MI-fejlesztő vezérigazgatója olyan forgatókönyvet vázolt fel, amire akkor is érdemes lenne felkészülni, ha végül más irányba mennek majd a dolgok.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.