Európai szinten úttörő projektnek minősül az a kezdeményezés, amely Olaszország védelmi képességeit az űrben kiépítendő felhős infrastruktúrával támogatná.

Föld körüli pályán keringő, katonai célú informatikai architektúra megvalósításának tanulmányozására kapott megbízást az olasz védelmi minisztériumtól az állami tulajdonú Leonardo. A témával kapcsolatban kiadott közlemény szerint ez az első ilyen jellegű kezdeményezés Európában.

Az angol Military Space Cloud Architecture kifejezés után röviden MILSCA-nak nevezett projekt célja, hogy az olasz kormány és a fegyveres erők számára "egy nagy teljesítményű számítástechnikai, felhő- és mesterséges intelligencia (MI) rendszert, valamint tárolási kapacitást" biztosítson közvetlenül az űrben.

A Leonardo az egyelőre kétévesre tervezett munkába együttműködő partnerként bevonja a Telespazio és a Thales Alenia Space cégeket is. Mindkettő az olasz védelmi és űrkutatási konszern és a szintén ezeken a területeken érdekelt francia Thales vegyesvállalata. A projekt első fázisában az architektúrát határozzák meg, ezt követően pedig egy digitális ikertestvér (digital twin) megalkotásával tesztelik a koncepciót.

Amennyiben megvalósul, a MILSCA olyan kulcsfontosságú szolgáltatásokat biztosíthat a rendszerére támaszkodóknak, mint a folyamatos, stabil és helyszínfüggetlen hozzáférés stratégiai adatokhoz (például kommunikációs, megfigyelési és navigációs adatok). A rendszer emellett sebességével és rugalmasságával garantálja az információk zavartalan feldolgozását és megosztását.

Volt előzménye

A most bejelentett katonai projekt előfutáraként is lehet arra az EU-s kezdeményezésre tekinteni, amelyet még bő egy évvel ezelőtt jelentettek be. Az Európai Bizottság akkor Föld körül keringő adatközpontokkal kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány készítésére adott megbízást. 

A Horizont Európa (ez az Unió fő kutatás- és innovációfinanszírozási programja) részeként megvalósuló kutatási projekt végső célja egy fejlett "űrfelhő" kialakítása lehet, amely egyrészt mérsékelhetné a régió károsanyag-kibocsátását, másrészt a remények szerint javitaná az EU adatszuverenitását is. A 2 millió eurós forrással gazdálkodó ASCEND kutatási projekt irányítására az EB azt a Thales Alenia Space-t választotta, amelynek neve az olasz katonai programban is felbukkan.

(Illusztráció: Cosmo műhold - Leonardo)

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.