Örökzöld téma az IBM szoftverekkel kapcsolatban az IBM License Metric Tool (ILMT) használata. Az ugyanis nemcsak jó lehetőség a licencfelhasználás automatizált kontrolljára, de használata kötelező is. A konténerizáció és a felhőszolgáltatások elterjedésével az IBM szoftverportfóliója azonban licencelési szempontból is jelentősen átalakul. Az alábbiakban megnézzük, hogy támogatja-e az ILMT az új licencmetrikákat, illetve arra is kitérünk, hogy milyen alternatívák léteznek az ILMT-vel szemben.

Hogy a problémát kézzelfoghatóbbá tegyük, példaként tekintsük át az egyik legelterjedtebb IBM szoftver, az IBM DB2 licencelésének közelmúltbeli változását.

Az IBM DB2 11.5 verziója a korábbiaktól eltérően négy kiadásban érhető el:

– egy ingyenes, nem kereskedelmi célú és nem támogatott DB2 Community;
– három díjfizetés ellenében kereskedelmi célú felhasználást engedő és támogatott kiadás: a DB2 Base; a DB2 Standard és a DB2 Advanced.

Mind a négy kiadás kódkészlete azonos, ahogy a funkcióik is, a különbség köztük a kapacitásbeli korlátozás. Licencelésük is egységes: az IBM fő processzoralapú metrikája (PVU – Processzor Value Unit) helyett egységesen az új, VPC (Virtual Processor Core) metrikával licencelődnek.

Egy kis IBM-es licencológia és az ILMT

Ebből egyből adódik a kérdés: a virtuális processzormag licencelés azt jelenti, hogy a termékek kizárólag virtualizált környezetben használhatók?

A VPC metrika meghatározása szerint a felhasználás mértékének alapja az, hogy a termék hány virtuális processzormaghoz (vCPUs) fér hozzá. Virtuális processzormag alatt a fizikai erőforrások adott partíció számára elérhető részét, nem particionált (önálló fizikai) szerverek esetén a fizikai processzormag-kapacitást kell érteni. A két érték közül a kisebb licencelendő. A meghatározásból viszont egyenesen következik: a VPC metrika nemcsak virtualizált, hanem fizikai környezetre is vonatkozhat.

A teljességhez hozzátartozik, hogy nem produktív környezetekben a DB2-t nevesített felhasználó alapon is lehet licencelni. Ez jellemzően abban az esetben éri meg, ha maximum 5 felhasználó éri el a teszt- és fejlesztői adatbázispéldányokat. Fontos, hogy nevesített felhasználói licencről beszélünk, tehát nem az egyidejű vagy a tényleges felhasználás, hanem a hozzáférési jogosultsággal rendelkező természetes személy felhasználók száma az, ami meghatározza a licencigényt. Meg kell jegyezzük, hogy a licencek reallokálása is körültekintést igényel, az ideiglenes reallokációt például kizárja ez a licenckonstrukció.

Az IBM nagyvállalati ügyfeleinek alakította ki a Passport Advantage (IPAA) mennyiségi licenckonstrukciót, melynek részkapacitásra vonatkozó (azaz a tényleges használathoz igazodó) licencelési feltételei éppúgy irányadók a VPC metrikájú licencek esetében is, mint a PVU termékeknél. Más kérdés, hogy az ILMT-nek csak a 9.2.19 és afölötti verziói alkalmasak a felhasználás mérésére. Épp ezért a VPC licencek esetében az IBM egyelőre eltekint az ILMT kötelezővé tételétől.

Mielőtt hátradőlnék a nagy fotelben...

"Ezt tehát megúsztuk!" – gondolhata az egyszeri felhasználó. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Az IPAA az esetek egy szűk körénél valóban eltekint az ILMT használatától (például ha az ILMT az adott technológiát még nem támogatja). Ez azonban csak az ILMT használata alól ad felmentést, a rendszeres jelentési kötelezettség alól nem mentesíti a felhasználó vállalatot! A jelentéseket ebben az esetben manuálisan kell elkészíteni, azaz szerverenként ki kell tölteni egy erre a célra szolgáló Excel táblázatot. Az Excel-alapú riportok gyakoriságára és megőrzésére ugyanazok a követelmények, mint az ILMT riportokra: legalább negyedévente, de olyan gyakran kell elkészíteni. hogy nyomon követhetők legyenek a környezet változásai.

Dr. Rogányi Dániel

jogász, licencelési szakértő, az IPR-Insights License Consulting licenctanácsadási csoportvezetője. Rendszeresen publikál a Bitporton. Korábbi írása az IBM linecelési gyakorlatáról itt olvasható.

"Nyugodtan várhatjuk tehát az auditot, hiszen egy Excel mindent elbír." Felelős szoftvergazdálkodóként a fenti gondolattal legfeljebb annyiban érthetünk egyet, hogy valóban vannak módszerek, amelyekkel a felhasználó nyugodtan várhatja az auditot, de a kreatív riportolás nem tartozik ezek közé. Az IBM a szerződéseinek auditklauzulái alapján egyéb adatokat is bekérhet egy felülvizsgálat során (pl. a VMware-logokat) a jelentésekben foglalt információk helytállóságának alátámasztására, a bizonyítási teher pedig a felhasználón van.

Ugyancsak nem elhanyagolható, hogy az Excel-alapú jelentéseket az IBM csak elektronikusan aláírva és időbélyegzővel ellátva fogadja el, sőt még ezek követelményeit is meghatározza. Az elektronikus aláírásnak többek között azonosítania kell az aláírót, az aláíró aláírásának valóságosságát tanúsítvány igazolja. Az időbélyegnek tartalmaznia kell többek között az időbélyegzett dokumentum lenyomatát és az időbélyegzés időpontját megváltoztathatatlanul, amit egy időbélyegzés-szolgáltató hitelesít saját aláírásával.

Ennél bonyodalmasabb kérdés, hogy ki írhatja alá a jelentést. A cégek képviseletére alapesetben azok jogosultak, akiket a cégjegyzék feltüntet. De bizonyos képviseleti jogokkal egyes munkavállalók is felruházhatók. Ha például a társaság létesítő okirata vagy szervezetére és működésére vonatkozó belső szabályzata meghatároz a szervezeten belül képviseleti joggal járó tisztségeket, e tisztségek betöltői is felléphetnek a társaság önálló képviselőjeként. Ugyanez a felállás érvényes a szoftverfelhasználási jelentésekre is: alapesetben a vezető tisztségviselők vagy a licencelési ügyekben képviseleti joggal felruházott munkatárs hitelesítheti azokat.

Mint a fentiekből talán kiderült, ezeknek a manuális jelentéseknek az előállítása legalább akkora körültekintést igényel, mint az ILMT konfigurálása és használata. Hosszabb távon pedig mindenképpen érdemes valamilyen automatizált megoldást keresni, mert az a hibalehetőségeket is minimalizálja.