Nehéz helyzetben a kriptovilág két legstabilabbnak gondolt vállalata.

Tavaly ősszel még látványosan trollkodott az FTX bukása kapcsán Changpeng Zhao, a Binance alapító-vezérigazgatója, most pedig elérhetetlen, pedig cége ellen pert indított az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet, a SEC (Securities and Exchange Commission). De legalább nem érezheti magát magányosnak: a felügyelet ugyanis a Coinbase-t is beperelte.

Mint a Reuters összefoglalójából kiderül, a Binance-nél is ugyanazt gyanítja a SEC, ami az FTX és vele Sam Bankman-Fried bukását okozta: trükköztek az ügyfelek pénzével.

A vállalatnak (és Changpeng Zhaónak) van két offshore cége, amelyeket lényegében a Binance-ügyfelek finanszíroztak – természetesen tudtuk nélkül. A Svájcban bejegyzett Sigma Chain olyan forrásokat kapott a Binance-től, amikkel manipulatív kereskedést folytathatott, hogy mesterségesen felpumpálja a Binance kereskedési volumenét. A másik cég, az offshore-paradicsomként ismert Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Merit Peak, amely papíron Zhao magánvagyonát is kezelte, szintén a Binance-ügyfelek pénzéből működött: állítólag dollármilliárdokért vásárolt a Binance stablecoinjából, a BUSD-ből.

Úgy tűnik, mindkét cégből vándoroltak jelentős összegek magánszámlákra is, de jutott például a jacht megvásárlására is. A SEC vádjai szerint a Binance a két cég beiktatásával az ügyfelei megtésvesztésével és vagyonukat kockáztatva maximalizálta a nyereségét.

A Reuters megpróbált beszélni Zhaóval, de hivatalos lakcímén (Dubajban) nem találták. A cég is hallgat, mindössze annyit közölt, hogy megvédi magát a SEC támadásával szemben.

A SEC Internet Enforcement irodájának egy korábbi vezetője, John Reed Stark viszont beszédesebb volt, és elmondta, amit a kriptoszkeptikusok már ezerszer megfogalmaztak: ez egy szabályozatlan terület, és aki beszáll, egy olyan pilótajátékba teszi a pénzét, amiben csak veszíthet, mert amikor a játék bukik, szinte biztos, hogy ő lesz a sor végén.

A Binance ellen már több vizsgálat is folyamatban van, az USA igazságügyi minisztériuma például pénzmosás és a szankciók megsértése miatt nyomoz.

Felkészül a Coinbase

Kedden újabb csapás érte a kriptoszcénát: a SEC a Coinbase ellen is pert indított. A vád azért enyhébb, mint a Binance esetében, "csak" engedély nélküli értékpapír-kereskedelemről van szó. A tőzsdefelügyelet keresetében azt kérte, hogy tiltsák el a céget a tevékenység folytatásától. Az indoklás szerint a platform portfóliójában 13 olyan eszköz található, amely kriptoeszköz-értékpapírnak minősül, ám a cég nem szerzett engedélyt tőzsde működtetésére és brókertevékenységre.

A Coinbase áll elébe a vádaknak. De a vállalat vezetője, Paul Grewal azt azért hozzátette a CNBC-nek, hogy nincs az ágazatra vonatkozó egyértelmű szabályozás, így lényegében a SEC határozza meg a kereteket. Ez a helyzet rontja Amerika gazdasági versenyképességét és azoknak, a Coinbase-hez hasonló vállalatok hitelét is, melyek elkötelezettek a megfelelés iránt. A vállalat egyébként ellenkeresettel élt, és a nyilvánossággal (pl. reklámkampány) kíván védekezni a támadásokkal szemben. (Grewal nyilatkozatához azért annyit érdemes hozzátenni, hogy a kriptogazdaság szabályozásának élharcosai, pl. Bankman-Fried, eddig jobbára John Reed Stark véleményét erősítették.)

Ez azonban az ügyfelek elvándorlását nem akadályozza meg. A Reuters szerint közel 1,3 milliárd dollárt vontak ki az Coinbase-ről, miután a SEC bejelentette a pert. A cég árfolyama már a Binance elleni per hírét is megszenvedte: akkor 9 százalékot, most viszont már 12-t esett.

Sokak szerint ezek a mostani perek csak a kezdetet jelentik. A Gary Gensler elnökölte SEC mindenáron be akarja terelni a tokenpiacot az értékpapírtörvény alá. Gensler határozott véleménye, hogy az egész kriptopiac üzleti modellje az USA értékpapír-törvényeinek be nem tartásán alapul.

A SEC tegnap este kérte a Binance amerikai számláinak zárolását (ezek olyan, bankoknál vezetett számlák, amiken jellemzően az ögyfelektől számrazó fiat pénzt tartotta a Binance). A felügyelet szerint mintegy 2 milliárd dollárnyi ügyfélpénz foroghat veszélyben.

Piaci hírek

Tesz a politikára az X

Egy félmilliárdos közösségi platform esetében aggasztó, ha nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti a politikai tartalmú álhírek elleni védőhálót. Az EU fenyeget, a népszavazásra készülő ausztrálok aggódnak.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.