Január elsejétől csak azok maradhatnak távmunkán, akik már a pandémia előtt is így dolgoztak. A óriáscég párhuzamosan bürokráciacsökkentést is hirdetett, amihez a javaslatokat maga a vezérigazgató várja a kollégáktól.

Végleg nyugdíjazzák a koronavírust az Amazonnál azzal, hogy jövő évtől mindenkinek úgy kell majd dolgoznia a cégnél, ahogy azt tette a világjárvány előtti időkben. A nagyvállalatoknál egyre népszerűbb intézkedés hátteréről, továbbá egyéb szervezeti változásokról tegnap maga a vezérigazgató tájékoztatta a munkatársakat.

A nyilvánosságra hozott körlevelet jegyző Andy Jassy szerint ideje visszatérni az irodákba. Nemcsak néhány napra, hanem hétfőtől péntekig. Az Amazon főnöke a döntés indokaként felhozta az elmúlt 15 hónapot, amikor hibrid modellben dolgoztak a cégnél, amibe legfeljebb két nem irodában töltött munkanap fért bele hetente.

"A világjárvány előtt nem volt magától értetődő, hogy az emberek heti két napot távolról dolgozhattak, és ez a jövőben is így lesz - elvárásunk, hogy az emberek az irodában legyenek" – adta ki az ukázt Jassy, aki azért azt is hozzátette, hogy bizonyos esetekben lehet ez alól felmentés. Például azoknál, akik már a pandémia előtt is így végezték munkájukat.

A vezetőség azt tapasztalta, hogy a munkatársak könnyebben értenek szót egymással, jobban tudnak együttműködni, egymást támogatni és értékelni akkor, ha fizikailag egy térben tartózkodnak. Az irodai munka a vezérigazgató szerint erősíti a vállalati kultúrát és a kollégák közötti kötelék kialakilását, valamint jótékony hatással van a kreativitásra. (Ezek az összefüggések nem rajzolódtak ki ennyire markánsan más vállalatoknál.) 

A régi-új világ 2025 elején válik kötelezővé, arról ugyanakkor nem esik szó a levélben, hogy milyen retorzióra számíthat az, aki ragaszkodik az elmúlt évek rugalmas munkavégzéséhez. Jassy korábbi nyilatkozataiból ítélve azonban vélhetően el kell majd köszönniük az Amazontól. Az irodába visszatérést erőltető más nagy technológia cégek tapasztalaiból kiindulva a konfliktus borítékolható, hiszen sokszor fenyegetéssel sem sikerül célt érni.

Kukáznák a menedzsereket és a bürokráciát

A hétfői vezetői tájékoztatóból ezen felül kiderült, hogy a menedzsment igyekszik tovább laposítani a szervezetet. Ennek érdekében a jövő év első negyedévére szeretnék 15 százalékkal javítani a beosztottak és vezetők arányát. A bürokratikus működés visszaszorítására pedig egy külön postafiókot nyitnak, ahová bárki elküldheti ötleteit azzal kapcsolatban, hogy lehetne gördülékenyebbé tenni a folyamatokat. A visszajelzéseket pedig személyesen a vezérigazgató fogja átnézni.

Közösség & HR

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.