A Kuiper-projekt flottája a tervek szerint több mint 3200 műholdból fog állni, de elsőre csak néhány prototípus indult útnak múlt hét végén.

Ugyan az elképzelésekhez képest késéssel, de múlt hét péntek délután végül a floridai Cape Canaveral rakétaindító bázisról fellőtték az Amazon első két, prototípusnak tekinthető szatellitjét, amelyhez az elkövetkező években még ezres nagyságrendben csatlakoznak társak, hogy együtt széles sávú internetszolgáltatás biztosítsanak a világ minden pontján.

Az online kereskedelmi óriás még 2019-ben jelentette be Kuiper névre hallgató projektjét, amely alsó hangon 10 milliárd dollár befektetést igényel, ám kiváló pozíciókkal kecsegtetet a csak mostanában kiteljesedő műholdas internetszolgáltatások piacán. Az Amazon azonban így is meglehetős lemaradásban van, hiszen az Elon Muskhoz kötődő SpaceX még ugyanebben az évben felküldte első szatellitjeit, amelyekkel elkezdte kiépíteni a ma már javában üzemelő Starlink szolgáltatását.

A Boeing és a Lockheed közös leányvállalata, a United Launch Alliance (ULA) által üzemeltetett Atlas 5 hordozórakéta múlt hét pénteken egyelőre csak két darab tesztműholdat jutatott alacsony Föld-körüli pályára. A telepítés a hírek szerint sikeres volt, és a szatellitek elfoglalták kijelölt helyüket az égbolton.

A globális lefedettséget biztosító internetszolgáltatáshoz szükséges flotta az amerikai hatóságokhoz még 2019-ben beadott engedélykérelem szerint összesen 3236 darab, különböző magasságokban pályára állított műholdból áll majd. Az Amazon százszázalékos tulajdonában lévő Kuipers Systems 784 műholdat üzemeltetne 590 kilométeren, 1296 műholdat 610 kilométeren, további 1156 műholdat pedig 630 kilométeres magasságban.  

Olcsóbban jönnének ki

Ahogy említettük, az Amazon kicsit késésben van a becslések szerint évente több 10 milliárd dollár értékű műholdas internetpiacon, de a lomhaságát méretéből és gyártási tapasztalatából adódó előnyökkel ellensúlyozhatja. A szolgáltatás működtetéséhez elengedhetetlen felhasználói terminálok gyártási költségét például 400 dollár környékére lőtték be, miközben a SpaceX még a 600 dollárért árult egységei is leginkább csak rontják a cég amúgy sem túl rózsás pénzügyi eredményeit.   

A Reuters fellövésről szóló beszámolójában kitér a telepítést övező problémákra is. A több ezer műhold telepítését az Amazon egy tavaly bejelentett nagyszabású megállapodás keretében tervezi végrehajtnai. A történelmi nagyságrendű kereskedelmi rakétaindítást tartalmazó ügyletben több partnercég osztozik a fellövéseken: a már említett ULA mellett munkát kap az európai Arianespace és az Amazon alapítója, Jeff Bezos által gründolt Blue Origin is.

Az újrahasznosítható rakétái miatt potenciálisan versenyképes árat nyújtó SpaceX azonban nem szerepel a felsoroltak között, ami miatt az Amazon részvényeseinek egy csoportja pert is indított. A vádak szerint a cég nem kellő gondossággal tervezte meg ezt az üzletet, azaz potenciálisan megkárosíthatták a tulajdonosokat, mert érdemben nem tárgyaltak a Starlink miatt közvetlen riválisnak tekinthető SpaceX-szel.

Közösség & HR

Kínában eltüntetnék a netről a pénzükkel villogó influenszereket

A kínai kormányzat újra fazonra nyírja a közösségi médiát, a túl nagyra hízott piaci cégek után a túlzott gazdagságukkal kérkedő felhasználók is nehéz időszak elé néznek.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.