A világ egy legnagyobb vállalata és a világ egyik legjelentősebb játékipari szereplője között zajló jogi háború hátterében hatalmas pénzhalom sejlik fel. Nem csoda tehát, hogy Cupertinóban mindent bevetnek álláspontjuk igazolására.

A legapróbb részletekbe is belemenő "tájékoztatási csomagot" készített az Apple, megalapozva ezzel az Epic Games ellen folyó perének következő fordulóját. A terjedelmes bírósági beadvány megállapításainak hangulata nagy hasonlóságot mutat egy eldurvult válóperrel.

Egy kis kígyót, még több békát

A félezer oldalas anyag többek között kiteregeti a két fél között zajló korábbi kommunikációt. Ezek és más információk alapján az Apple arra jutott, hogy az Epic berkeiben csak Project Libertyként emlegetett "lázadás" előkészítése 2018-ig nyúlik vissza. Utóbbit pedig Cupertino szerint azért indították el, mert a cég zászlóshajójaként funkcionáló Fortnite játék iránt elkezdett csökkenni az érdeklődés. A jogászok és PR-szakértők seregével támogatott akció tehát tulajdonképpen egy gigantikus marketingkampányként funkcionál az Epic haditervében.

A beadvány kitér a piszkos anyagiakra is. Azóta, hogy a Fortnite elérhető az Apple alkalmazásboltjában, az Epic több mint 700 millió dollárt kasszírozott, a múlt nyáron kirobbant botránnyal pedig semmi mást nem szeretne a játékkiadó elérni, mint azt, hogy még több bevétel maradjon nála.

A május elején kezdődő tárgyalásra készülvén az Apple újra és hosszasan sorolja érveit, miért kell elutasítani az ellene felhozott, monopólium fenntartásáról, partnerek kizsákmányolásáról szóló vádakat. Az App Store jellemzően 30 százalékos jutalékrendszere például egyáltalán nem tekinthető kirívóan magasnak, ahogy ezt egy Cupertino által megrendelt független kutatás is megállapította.

Az sem igaz az Apple szerint, hogy az iPhone-tulajdonosokat hermetikusan zárt falak mögé kényszerítenék, mivel számtalan példa van platformokon átivelő alkalmazásokra, vagy akár fizetési megoldásokra is. Maga a per középpontjából álló Fortnite is ilyen, mivel ha a játékos egy PC-n futó változatban vesz virtuális termékekre váltható kreditet, azt utána gond nélkül használhatja az iOS-es appjában.

Előkerült ismét a külső forrásokból származó alkalmazás-telepítés tiltása, illetve az appokon belüli fizetések szigorú felügyelete és bőséges megsápolása is. Mint már annyiszor, ezzel kapcsolatban az Apple most is ugyanazt a lemezt rakta fel: mindez elengedhetetlen a felhasználók biztonsága és a magas minőséghez szükséges fejlesztések finanszírozása miatt. (Az alkalmanként felbukkanó csúnya ügyek persze nem feltétlenül erősítik a vállalat álláspontját.) 

Természetesen az Apple nem véletlenül védekezik foggal-körömmel, hiszen a telefonja köré épített ökoszisztéma a cég bevételeinek óriási szeletét adja. Ennek bárminemű veszélyeztetése alapvetően ártana az immár több mint egy évtizede dübörgő üzletnek.

Ahogy a beadvány fogalmaz: "az Epic arra kéri a bíróságot, hogy alternatív feltételeket kényszerítsen az Apple-re, hogy az Epic több pénzt tudjon keresni. Mindez azonban ártana más fejlesztőknek és fogyasztóknak, amellett, hogy soha nem látott kötelezettségeket róna az Apple-re, hogy saját tulajdonú rendszereit és mérnöki eszközeit harmadik felek számára nyissa meg."

Mindenki lő mindenkire

Mint arról mi is beszámoltunk, az Epic Games tavaly augusztusban igen bátor lépésre szánta el magát azzal, hogy a népszerű Fortnite játékának mobilos változatában közvetlen, ráadásul jelentős diszkontot tartalmazó fizetési lehetőséget helyezett el. Mivel az ilyen tranzakciók után mind az Apple, mind a Google komoly, 30 százalékos jutalékot szed, így kérdés sem fért hozzá, hogy ezt nem fogják eltűrni a kincseskamrájukat féltve őrző digitális cégóriások.

A válaszcsapás szinte azonnal érkezett is: a kiadókra vonatkozó felhasználási feltétlek megsértése miatt a Fortnite először az App Store, majd nem sokra rá a Play Áruház kínálatából is eltűnt. Hogy ez mennyire nem érte váratlanul a játék kiadóját, arról árulkodik az a videó, amelyet még a kitiltás napján élesítettek a Fortnite csatornáján.

A fentiek miatt természetesen mindenki mindenkit elkezdett beperelni. Az Apple ellen vívott jogi csatározásba aztán olyan komoly nevek is beszáltak mint például a Microsoft. Sőt nem sokkal később egy valóságos koalíciót is sikerült összetoborozni: Coalition for App Fairness alapítói gyökeres változásokat szeretnének kierőszakolni az Apple alkalmazásboltjának működésében.

A tárgyalási szakaszhoz közeledvén az Apple is igyekezett szövetségeseket gyűjteni, ám a legnagyobb PC-s játékértékesítési platformot üzemeltető Valve köszönte szépen, és inkább nem teregette ki üzleti kártyáit egy olyan per kedvéért, amihez elmondása szerint az égvilágon semmi köze.

Piaci hírek

Fontos tervrajzokat loptak az Apple-től. Zsarolják a vállalatot

A Maceket is elérte az új zsarolási típus. Az időzítés valószínűleg szándékos: a napokban mutatták be a vállalat új termékeit.
 
Hirdetés

Három fontos tanács a jövőálló vállalkozások felépítéséhez

A VMware Future Ready Solution megoldásai lehetővé teszik a problémákra adott gyors reakciót, az új körülményekhez való alkalmazkodás és az innováció felgyorsítását is.

A virtualizáció nem válik elavulttá a konténerizació és a Kubernetes miatt, sőt katalizátora lehet az új techológiák bevezetésének.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.