A tavasszal érkező 1803-as Windows 10-ben azonban több változathoz is lesz korlátozott S mód.
Hirdetés
 

Irányt váltott a Microsoft a Windows 10 S-sel: megszünteti önálló Windowsként, ellenben több változatba is beépíti a korlátozott S mód használatának lehetőségét. Az infót a windowsos témákban igencsak otthosan mozgó Paul Thurrott tette közzé először saját oldalán, Thurrott.com-on (magyarul itt olvasható az írás összefoglalója).

Miután a hír gyorsan körbefutotta a világot, tegnap Joe Belfiore, a Windowsért felelős Microsoft-alelnök is elmagyarázta a vállalati blogon, hogy mi változik.

A felhasználó választhat

Belfiore a nagy sikerrel magyarázta, hogy a Windows 10 tavaszra beígért Redstone 4 kódnévű buildjétől (1803-as) megszűnik az önálló Windows 10 S, és helyette több változatban lesz választható opció.

Az Windows 10 S-t, amely lényegében egy Pro korlátozásokkal, első körben amerikai oktatási intézményekbe szánták a Google Chromebookjai ellen (amely jelenleg is az amerikai iskolai piac 60 százalékát uralja). Ebben értek is el sikereket, az utóbbi időszakban növekedett a windosos gépek aránya. Ez azonban nem feltétlenül a 10 S sikere, hiszen van két másik oktatási változat is, a Education és a Pro Education.

A koncepció amúgy nem volt rossz, a konfigurációt diákok, tanárok, iskolai rendszergazdák visszajelzései alapján alakították ki. A szempont a menedzselhetőség, a biztonság, valamint a gyorsaság és az akkus üzemidő növelése volt, és viszonylag jó egyensúlyt sikerült találni a szempontok között. Persze ez korlátozásokkal is jár: például a rendszer Microsoft Store-ból letöltött alkalmazásokat tudja futtatni, és nincs benne parancssoros mód sem.

Az alelnök blogbejegyzése szerint a sikerre való tekintettel a Microsoft megszünteti az önálló Windows 10 S-t, ellenben több verzió esetében is választhatóvá teszik a korlátozott "S" mód használatát. Belfiore a Home, a Pro, valamint az Enterprise kiadást említi. Az S módot olyan felhasználóknak és szervezeteknek szánja a Microsoft, melyek kis karbantartási igényű és garantált teljesítményű rendszereket akarnak használni.

Arról, hogy a S-es vagy a teljes változatot használja-e valaki, a telepítéskor-használatba vételkor kell dönteni. Váltani bármikor lehet, de a Pro esetében ez 50 dollárba kerül, a többi változatnál ingyenes.

Az OEM-licencelésben is lesznek újdonságok

A windowsos gépek, különösen a belépő modellek versenyképesebbé tételét célozza a Microsoft új árazási mechanizmusa is, amiről szintén Thurrott írt.

A Microsoft a hardverkonfigurációk (processzor, memória, háttértár, kijelzőméret) függvényében határozná meg az operációs rendszer árát. Thurrott szerint öt kategória lesz. A Home változat licencét a belépő szintű gépre vagy tabletre 25 dollárért, egy csúcsgépre (Intel Core i6-os vagy i9.es gép) 101 dollárért adná.

Piaci hírek

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.