Legalábbis néhány államban kísérleteznek azzal, hogy az óvadék ellenében történő szabadon bocsátás lehetőségét vagy a büntetési tétel meghatározását big datára alapuló kockázatelemzéssel segítsék.

Adatvezérelt igazságszolgáltatás? Bár talán elsőre meglehetősen furcsán hat, ha jól belegondolunk, van benne ráció. Már az amerikainál valószínűleg jóval szűkebb technikai lehetőségekkel bíró magyar rendőrségénél is történtek kísérletek arra, hogy az adatbányászatot, a big data elemzéseket vagy a szövegbányászatot a bűnüldözés szolgálatába állítsák.

Az Egyesült Államok néhány államában, például Pennsylvaniában és Tennessee-ben azonban a bíróságok kísérleteznek azzal, hogy a big datát hívják segítségül a börtönbüntetés időtartamának meghatározásához. Kentuckyban pedig elindítottak egy projektet, hogy ezzel a módszerrel segítség a döntést, hogy kit lehet óvadék ellenében szabadon bocsátani a bírósági eljárás lezárultáig. Mintha megvalósulni látszana A célszemély (Person of Interest) sorozat fikciója: nagy valószínűséggel megjósolható, hogy kivel történik probléma...

A statisztikai megközelítés, az egyre nagyobb adattömegen végzett elemzések ma már szinte minden területen jelen vannak. Még olyan területeken is – például a csapatsportokban – ahol az egyéni adottságok és a csapattagok együttműködése közösen határozza meg a sikert vagy kudarcot, és ahol minden egyes csapat ellen más és más módszert kell kidolgozni.

A főügyész szerint veszélyes és igazságtalan

Eric Holder, az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának főügyésze azonban a napokban arra figyelmeztetett, hogy ez nagyon veszélyes fegyver: ha nem alkalmazzák kellő körültekintéssel, akkor egyeseket igazságtalanul hátrányosan érinthet a módszer alkalmazása. Holder szerint az olyan  nehezen megváltoztatható körülmények, mint az iskolai végzettség, a társadalmi-gazdasági helyzet, a lakókörnyezet stb. figyelembe vétele csak megerősíti azokat az egyenlőtlenségeket, melyek az igazságszolgáltatásban már eddig is megvoltak.

Arról nem is beszélve, hogy így végső soron olyasmiért akarnának sújtani embereket, aminek csak a jövőbeni lehetősége áll fenn.

Mások a jó oldalát látják

New Jersey egykori főügyésze, Anne Milgram azonban másként vélekedik. Szerinte a módszerből egyáltalán nem következik, hogy a meglévő előítéleteket erősíti. Milgram nem a levegőbe beszélt. Ő ugyanis részt vett egy alapítvány munkájában, amely Kentuckyban segítette a kockázatelemzés bevezetését az óvadék-rendszerben.

A programot koordináló alapítvány kimutatásai szerint egyébként a projekt során 15 százalékkal csökkent a bűnelkövetés a big data-alapú kockázatelemzés alapján óvadék ellenében szabadon bocsátottak körében, ráadásul több embert is helyeztek így szabadlábra a tárgyalás lezárultáig, mint korábban. Milgram szerint egyébként nem is használnak olyan adatokat, melyek a faji elfogultságot erősíthetnék.

Cloud & big data

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.