Megszűnik az USA utolsó néhány privilégiuma is az internet ellenőrzése felett.

Az amerikai kormányzat szombaton átadta az internet ellenőrzése feletti utolsó jogait is a nonprofit ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) számára. Ugyan a szólásszabadság veszélybe kerülésére hivatkozva a republikánus szenátor, Ted Cruz (képünkön) megpróbálta megakadályozni ezt a lépést, de az ügyben döntő szövetségi bíró pénteken elutasította kérelmét, lehetővé téve az azonnali jogosultság-átadást.

Ebbe beletartozik az internet domainnév rendszere (DNS) is, ami a böngészők címsorába gépelt webcímek IP-címekre való fordítását végzi. Hosszú évek előkészítő munkájának gyümölcse érett be azzal, hogy az efölötti ellenőrzést is átadta az amerikai kormányzat – mely tulajdonképen az internet ősének, a Darpanetnek a megalkotásával de facto saját uralma alatt tartotta az internet irányításának jelentős részét.

Amerikai felügyelet nélkül bajban lesz az internet?

Azzal, hogy az amerikai kormányzati ellenőrzés alól kikerül a DNS, kevésbé amerikai, mint inkább globális érdekeket kiszolgálóvá válik a rendszer. Cruz és más kritikus szerint ez azonban oda vezethet, hogy az autoriter rendszerek átvehetik az ellenőrzést az internet felett és gyakorlatilag az egész világra kiterjedő tartalomcenzúrázást valósíthatnak meg.

Képzeljünk el egy olyan internetet, aminek ellenőrzésébe számos közel-keleti államnak van beleszólása, és például az általuk istenkáromlónak gondolt tartalmak eltávolítására használhatják a kezükben levő lehetőséget.” – mondta Cruz egy szeptember 14-i kongresszusi meghallgatás során, az átadás ellen érvelve – „Vagy képzeljünk el egy Kína vagy Oroszország ellenőrizte internetet, ami bünteti, szabadságvesztésre ítéli azokat, akik politikailag nem elég elkötelezettek.”

Amikor az ICANN kikerüli az amerikai kormányzati ellenőrzést, azzal az Első Alkotmánykiegészítés megkerüléséről és a jogaink védelmének megkerüléséről beszélünk” – aggodalmaskodott Cruz.

Sok hűhó semmiért?

A nonprofit szervezet szerint azonban nincs miért aggódni: „Az ICANN egy műszaki célokból létrejött szervezet, aminek sem joga, sem képessége nincs az internetes tartalom szabályozására. Igaz volt ez a jelenlegi, amerikai kormányzattal kötött szerződésre és igaz lesz akkor is, amikor ez a szerződés a múlttá válik.”

Az átadás mellett érvelők szerint, ha nem kerülne sor az ellenőrzési jogról való lemondásra, az éppenséggel gyengítené az Egyesült Államok érdekérvényesítő erejét az internet felett. Többek között Oroszország és Kína támogatták azt az ötletet, hogy az ellenőrzéssel az ENSZ ITU részlegét kellene megbízni. Ebben az esetben viszont valóban kormányzati felügyeletbe kerülhettek volna a DNS-felügyeleti jogok, ezzel csökkentve az Egyesült Államokhoz hasonló technológiai hatalmak relatív fontosságát.

18 éve született meg az átadás ötlete, mégis mennyi fáradhatatlan munkát jelentett a globális internetes közösség számára, hogy végre alakot ölthetett a végleges javaslat. Közösségi döntéssel válhatott sokszereplőssé (multistakeholder) az internetes kormányzat. A modell az összes résztvevő álláspontját képviseli, beleértve az üzleti szféra, az oktatási világ, a műszaki szakértők, a civil társadalom, a kormányzati és más szervezetek döntéshozóit. Ez ugyanis a legjobb módja annak, hogy biztosak lehessünk abban, hogy az internet a jövőben is olyan szabad, nyitott és hozzáférhető marad, mint amilyennek ma ismerjük” – írta az ICANN elnöke, Stephen D. Crocker.

Közösség & HR

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.