A leépítés az alkalmazottak 6 százalékát érinti. Az ok: az elmúlt évek rossz toborzási stratégiája és a növekedés lassulása. A tőzsde díjazta a döntést.

Lassan teljes lesz a bigtech kör, már ami az elbocsátásokat illeti. Az Alphabet pénteken tette közzé vállalati blogján azt a levelet, amelyben Sundar Pichai vezérigazgató közölte: a cég megszüntet 12 ezer munkahelyet – ez kb. a teljes alkalmazotti létszám 6 százaléka. Leépítik a kísérleti projekteken dolgozókat – ez erősen érint az Area 120 inkubációs részleget, amit már tavaly is megnyirbáltak –, jelentős leépítés történik a toborzóknál, de a mérnöki és termékcsapatokban dolgozók közül is sokaknak kell csomagolniuk. A vállalat részvényei egyből emekedésnek indultak – miután az elmúlt egy évben a technológiai ipar 24 százalékos átlagát meghaladva mintegy 30 százalékot esett az árfolyam –, írja a Reuters.

A lépítés oka ugyanaz, mint a versenytársaknál: az Alphabet is elképesztő tempót diktált a toborzásban 2020-tól. Két év alatt közel harmadával növekedett az alkalmazottak száma. Aztán, ahogy a vezérigazgatói levél fogalmaz, egy másfajta gazdasági valósággal szembesültek. A döntésekért Sundar Pichai vállalja a "teljes felelősséget", jelentsen ez bármit is. (Mint a munkavállalókat tömörítő Alphabet Workers Union írja közleményében, ez sovány vigasz az elbocsátottaknak.)

De nem csak leépítésről, hanem komoly hangsúlyáthelyezésről is szó van, derül ki a vezérigazgató tájékoztatóból. A vállalat arra akarja költeni a pénzét, ami ma a legfontosabb: a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Pichaiékban pánikreakciót váltott ki, amikor a Microsoft belengette, hogy már tavasszal jöhet az OpenAI MI-jével megtámogatott Bing kereső. Első lépésben belső átcsoportosítással azonnal megnövelték az MI-fejlesztői csapatot. (Azóta a Microsoft újabb, az Alphabetre szintén veszélyesnek tűnő ötletekkel is előállt.) A Reuters belső információ szerint az Alphabet tavasszal nagy dobásra készül az MI és a webes keresés terén is.

Több mint 50 ezer embert küldtek el

Az USA-ban dolgozó alkalmazottak további minimum 60 napig kapják a fizetésüket. A végkielégítés 16 heti fizetés, ami két héttel nő minden, a vállalatnál ellöltött két évvel. Gyorsítják a dolgozói részvényprogram végrehajtását, fél évig fizetik az elbocsátottak egészségügyi biztosítását, és segítik az elhelyezkedést. Az egyéb országokban a helyi szabályok szerint járnak el.

Mint egy pénzpiaci elemző mondta a Reutersnek, az Alphabet sem tudja függetleníteni magát az általános visszaeséstől. És miközben a hirdetési piac nem nő, a konkurensek (pl. a TikTok) szívják el a felhasználókat. Az sem segíti a vállalatot, hogy egyre gyakrabban sújtják szabályozási bírságok. Ebben a helyzetben nem nagyon volt más lehetőség, mint lefaragni a rekordmagas létszámból, ami egy másik elemző szerint jelentős árréskockázatot jelentett volna. Becslések szerint a vállalat a leépítés révén 2,5-3 milliárd dollár költséget tud lefaragni.

 
BigTech - Layoff 2022/2023
Infogram

 

Az Apple utáni négy legnagyobb amerikai technológiai vállalat eddig összesen 52 ezer munkahelyet szüntetett meg pár hónap alatt (lásd a fenti grafikont). Érdekes módon azonban még így is szűkös az amerikai munkaerőpiac. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a technológiai szektor indikátora a munkaerőpiacnak, így várható, hogy egyre több munkahely kerül veszélybe más szektorokban is.

A technológiai szektor legnagyobb szereplői közül legtovább az Apple tartott ki. Cupertinóban a járvány alatt is sokkal óvatosabban kezelték a létszámbővítést. Ennek megfelelően a leépítések is kevésbé látványosak. De vannak: az AppleInsider értesülései szerint a vállalat épp a napokban küldött el alkalmazottakat a kiskereskedelmi csatornájából.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.