A WSJ információi szerint az idén már nem veszteséges az űrinternet-szolgáltatás, ami egyrészt klassz dolog, másrészt a kanyarban sincs a korábbi tervekhez képest.
Hirdetés
 

A Wall Street Journal a birtokába került dokumentumokra hivatkozva számolt be róla, hogy a Starlink éves bevétele 2022-ben elérte az 1,4 milliárd dollárt. Ez egyfelől hatalmas ugrás az előző évi eredményekkel összevetve, 2021-ben ugyanis 222 millió dollárt termelt a SpaceX műholdas alapú internetes rendszere. Másfelől viszont messze elmarad attól a szinttől, amit a társaság vezérigazgatója, Elon Musk tervezett, és amit korábban a befektetőkkel is megosztott a Starlink kilátásait illetően.

A WSJ által szemlézett dokumentumokból állítólag az is kiderül, hogy a Starlink 2023 első három hónapjában enyhén nyereséges volt ugyan, de 2022 egészét tekintve veszteségesen működött. A lap szerint Musk egy 2015-ös prezentációban még azt jósolta, hogy az internetes szolgáltatás csaknem 12 milliárd dolláros bevételt és 7 milliárd dolláros működési eredményt mutathat majd fel 2022-ben, amit a fentiek alapján tavaly még csak megközelítenie sem sikerült a vállalatnak.

Hogyan megyünk így a Marsra?

Innentől nem meglepő, hogy az előfizetők száma is elmarad a korábbi várakozásoktól. Az előző év vége felé a SpaceX azt közölte, hogy a Starlinknek több mint egymillió aktív előfizetője volt. Ez megint csak nem hangzott volna rosszul attól függően, hogy milyen stádiumban jár a szolgáltatás kiépítése, de az említett 2015-ös előadásban Musk 20 millió előfizetővel számolt 2022 végére, így ebben a tekintetben is nagyságrendbeli lemaradásban vannak az előzetes elképzelésekhez képest.

A Starlink bétáját még 2020-ban indították el, a rendszer jelenleg már egy több mint 4 ezer műholdból álló globális hálózaton keresztül biztosít internet-hozzáférést világszerte. A szolgáltatás gyors felfuttatása azért is meghatározó dolog az anyavállalat, a SpaceX számára, mert az űripari cég jórészt ebből finanszírozná a bolygóközi utazással kapcsolatos terveit: az Euroconsult előrejelzése szerint idén már a SpaceX összes bevételének több mint 40 százaléka, 3,2 milliárd dollár jöhet majd a Starinktől.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.