A Microsoft és az Aphabet után az Amazon is az előzetes várakozásoknál alacsonyabb profitra figyelmeztetett, a tőzsdei reakciók pedig azt mutatják, hogy a bődületes MI-beruházásokat egyre nehezebb lesz eladni távoli ígéretekkel.

A Microsoftnak, az Alphabet-Google-nek vagy az Amazonnak igazából egyetlen feladata lett volna, amikor nyilvánosságra hozta legutóbbi negyedéves eredményeit: meggyőzni róla a befektetőket, hogy a mesterséges intelligenciát pörgető infrastruktúra fejlesztésére költött dollármilliárdok lassan tényleg elkezdenek valódi bevételeket termelni. Ez azonban nem feltétlenül sikerült nekik – olvasható a Bloomberg múlt hét végén közölt összeállításában, amelynek értelmében mindhárom társaság részvényárfolyama napok óta tartó lejtmenetben van, némi ellentmondást mutatva az általános piaci várakozással, ami 2024-et a mesterséges intelligencia éveként jellemezte.

A tömeges bevezetésektől természetesen sokan várták, hogy a jelentős befektetéseket követően dőlni kezd a pénz a Gemini, a Copilot és a többi platform üzemeltetőihez, de ez egyelőre még várat magára – mint ahogy az is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a technológia hatalmas lehetőségeinek kiaknázásához ugyanolyan nagy léptékű beruházásokra van szükség. A hyperscale-szolgáltatóknak ebben a helyzetben szükségük lenne valamilyen nyerő termékre, ami fenntartja a lelkesedést a befektetésekből származó nyereség növekedésén keresztül, de ilyesmire egyelőre csak a cloud üzletágak voltak képesek, amelyek sokat profitáltak a generatív MI kiszolgálásából.

Most már mutatni kell valamit

Ezek a nyereségek azonban a Bloomberg szerint már nem elégségesek a piac megnyugtatásához, ahol egyre nagyobb a türelmetlenség a negyedévről negyedévre megjelenő óriási kiadások megtérülésével kapcsolatban. Bár a dolgok állása egyelőre nem éppen katasztrofális, azok az előrejelzések sem túl részletesek vagy átláthatók, amelyekre a befektetők támaszkodhatnának a mesterséges intelligencia kilátásait illetően. Így lehetséges például, hogy a Microsoft a június 30-án lezárt negyedévére hiába jelentett 15 százalékkal több működési bevételt és 10 százalékkal magasabb nettó profitot a tavalyinál, a cég árfolyama lefelé indult a zárás utáni kereskedésben.

A cikkben is kivételként említik a Facebook anyavállalatát, a Metát, ahol egyelőre sikeresen lovagolták meg az Mi-trendet: bár tonnaszám önti a pénzt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre, bevétele és nettó profitja is hatalmasat ugrott, a befektetők pedig ezúttal a Mark Zuckerberg által vázolt jövőképet is megvették. A költekezés várhatóan általános visszafogása azonban még azt az iparágat is megütötte, amelyeik eddig a legtöbbet profitált a mesterséges intelligencia körüli felhajtásból: az Nvidia papírjai csütörtökön és pénteken is gyengültek, de az ázsiai gyártók (TSMC, SK Hynix, Samsung), sőt a csipgyártó berendezések szállítói is megdöccentek.

Arról, hogy az Intel részvényei hogyan vesztették el néhány óra alatt addigi értékük ötödét, itt írtunk részletesebben.

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.