Igencsak komoly hatása van az Ukrajnában zajló háborúnak a globális kibertámadásokra. Az Atlas VPN témában közzétett összefoglalója az Imperva biztonsági cég mérésein alapul. A jelentés legfontosabb megállapítása, hogy az elmúlt napokban az érzékelt kibertámadások közel 90 százalékának valamelyik érintett ország volt a célpontja.
Március 5-én például ezt mutatták a statisztikák:
A háború kitörésekor általános vélekedés volt az, hogy Oroszország irányából óriási nyomás fog érkezni Ukrajnára a kibertérben is. Ezt viszont az elmúlt hetek történései és a fenti számok sem igazolták. Ahogy látszik, a támadások 70 százaléka éppen Oroszországot célozza (ez egyébként nagyjából 5 milliárdos esetszámot jelent), ugyanakkor Ukrajna is nagyon forró területnek számít a maga 19 százalékával.
Nemzetközi segítség
Hiába szolgál egyfajta menedékként Oroszország rengeteg hekkercsoportnak (különösen azok a szervezetek, amelyek előszeretettel támadnak nyugati célpontokat), a jelentős eltérést mutató arányok azt mutatják, Ukrajna - amellett, hogy saját kibersereget is elkezdett toborozni - komoly nemzetközi segítséget kap ezen a fronton.
Utóbbira példa a híres-hírhedt Anonymus csoport, amely a fegyveres konfliktus kirobbanása kezdetétől fogva deklarált háborúba kezdett a Putyin-rezsim ellen. A csapat jelentései szerint az elmúlt időszakban több orosz kormányzati honlapot és hírközlési rendszert is az ő akcióiknak köszönhetően sikerült meghekkelni.
Ami a támadások formáját illeti, ott szintén nagyon koncentrált arányok rajzolódnak ki, mivel az akciók 90 százaléka elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadás formájában zajlik. Iparági bontásban pedig a pénzügyi szolgáltatóknak van a legtöbb félnivalója, hiszen a regisztrált kibertámadások 72 százaléka ilyen szervezeteket célzott a vizsgált időszakban.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?