A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.

Érdekes, néhol kifejezetten riasztó eredményekre jutottak az AND Digital IT tanácsadónál azt követően, hogy több száz vezérigazgatót kérdeztek meg arról, hogyan viszonyul munkájában a mesterséges intelligenciához, illetve általában a digitalizációhoz.

Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában lefolytatott kutatás talán legmellbevágóbb adata szerint a válaszadók 45 százaléka vallotta be, hogy fontos üzleti döntéseket hozott "a ChatGPT segítségével szerzett adatok és információk alapján".

Ez annak fényében minimum véleményes gyakorlatnak tekinhető, hogy csak az elmúlt bő egy évből is számtalan olyan esetet lehet hozni, amikor maga az OpenAI fejlesztette ChatGPT, vagy egy másik nagy nyelvi modellre épülő algoritmus generált hamis, kínos, káros vagy egyenesen rémisztő tartalmakat.

MI-t a vezérigazgatói székbe!

A CEO-k javára legyen mondva, hogy válaszaik abból a szempontból konzisztensnek tekinthetők, hogy a fenti körrel szinte megegyező arányban (43%) vannak azok, akik meggyőződése szerint előbb-utóbb saját pozíciójukat is ki fogják váltani az algoritmusokkal.

Való igaz, az elmúlt időszakban kezd elfogadottá válni az a gondolat, hogy az MI nem csupán a repetitív, egyszerű folyamatokból álló állásokban lesz képes kiváltani az élő munkaerőt, hiszen a fehérgalléros munkakörök egy jó része is automatizálhatónak tűnik. Innen pedig már csak egy logikus, nem is túl nagy lépés azon elgondolkodni, hogy akár a CEO-t is le lehetne cserélni MI-re.

Az egyelőre kérdéses, hogy a vezérigazgatói döntésekben saját székük védelme mennyire lesz hatással az általuk irányított szervezetek fejlődésére, fejlesztésére, az viszont tény, hogy egy év eleji felmérés szerint sok helyen már idén megvan a szándék a munkatársak algoritmusra cserélésére.

Etikai megfontolások

Más kérdés, hogy a mesterséges intelligencia komolyabb integrálása a vállalati folyamatokban egy önamgában is érdekes, kényes téma. Nem véletlen, hogy a most megkérdezettek bő kétharmada (68%) mondta azt, hogy az MI-bevezetések kapcsán a legfontosabb szempont az etikai megfontolások érvényesítése. Ez egyébként nagyjából harmaduknál úgy csapódott le, hogy teljesen kitiltották a munkahelyről a ChatGPT-t és társai használatát. (Arról nincs információ, hogy utóbbiak közül hány olyan CEO volt, aki amúgy titokban rábízta magát a chatbotra egy üzleti döntés meghozatalánál.)

A vezérigazgatók egyébként sem saját, sem munkatársaik digitális felkészültségével sincsenek megelégedve. A megkérdezettek 34 százaléka érzi úgy, hogy nem rendelkezik elégséges digitális ismerettel ahhoz, hogy képes legyen vállalatát a növekedés következő szakaszába vezetni. Ennél is többen, 44 százalékan fogalmaztak meg komoly aggodalmakat azzal kapcsolatban, hogy kollégáik képesek lesznek-e kezelni például az MI bevezetését, mivel az alkalmazottak zöme felkészületlen a technológia használatára. Ezen azért igyekeznek is javítani a cégvezetők: több mint háromnegyedük tréningekkel fejleszti a munkatársak digitális képességeit.

Közösség & HR

Kínában eltüntetnék a netről a pénzükkel villogó influenszereket

A kínai kormányzat újra fazonra nyírja a közösségi médiát, a túl nagyra hízott piaci cégek után a túlzott gazdagságukkal kérkedő felhasználók is nehéz időszak elé néznek.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.