Az IDC jelentősen visszavett idei forgalomra vonatkozó jóslatából. Az ok a sokszor emlegetett alkatrészhiány és a globális logisztikai kihívások.

A tavalyi, koronavírussal nehezített év általában komoly keresletélénkülést hozott a személyi számítástechnikai eszközök piacán. A PC-s szegmensben például valóságos reneszánszt eredményeztek a korlátozások, mivel az eladások bőven két számjegyű növekedést mutattak 2020-ban. Mindez az okostelefonoknál nem jelentkezett. Sőt a járvány terjedésének korai szakaszában beszakadt az értékesítés, mert a végfelhasználók és a vállalatok sem akartak olyasmire költeni, ami nem feltétlenül szükséges a megváltozott életvitel szempontjából.

Idén az első félév adatai alapján úgy tűnt, hogy sokat visszahozhatnak a mobilok a tavalyi zuhanásból. Úgy tűnik azonban, korai volt az öröm. Az IDC frissen kiadott jelentése szerint ugyanis az alkatrészhiány és a szállítási folyamatokban tapasztalható problémák együttesen sokat fékeznek a potenciálisan meglévő lendületen. Az amerikai piackutató ezért mind az idei, mind a 2022-es forgalmi előrejelzését kénytelen volt lefelé korrigálni.

 

Az IDC okostelefon-piaci előrejelzése 2025-ig

 

A cég 2021-ben immár csak 5,3 százalékos növekedést prognosztizál (szemben a korábbi 7,4 százalékos jóslattal), míg jövőre 3 százalékot tart reálisnak (az addig mondott 3,4 százalék helyett). Eladott darabszám tekintetében ez idén 1 milliárd 350 millió okostelefont jelent. Összességében azonban egészséges jövő elé néz a szektor, hiszen 2025-ig átlagban évi 3,5 százalékos bővülést prognosztizálnak a szakértők.

A 4G-nek fáj jobban

A gyárátsi és logisztikai gondok egyébként nagyon eltérően érintik a különböző készüléktípusokat. A régebbi technológiát használó 4G-képes telefonok előállítása lényegesen problémásabbnak bizonyul mostanság, ennek következtében azoknál a gyártóknál jelentkezik legsúlyosabban a kérdés, amelyeknél alacsony (vagy éppen nem létező) az újabb, 5G-s kommunikációs technológiát használni képes modellek aránya. Mivel az Apple már tavaly átállt utóbbira, így Cupertino az androidos riválisoknál kényelmesebb helyzetben van.

A fentiek természetesen jótékony hatással vannak az 5G-képes készülékek értékesítésére. Éves alapon több mint megduplázódik idén ezeknek a modelleknek a forgalma (miközben 4G-s mobilokból 22,5 százalékkal kevesebb fogy, mint tavaly). Az IDC becslése alapján jövő ilyenkor már az új eladások 60 százalékát teszik ki a világszerte mostanában indult, vagy éppen induló új generációs távközlési hálózatok igénybevételére alkalmas telefonok.

Pénz beszél

Hogy mennyire más pályán mozognak az androidos modellek gyártói és az Apple, azt plasztikusan szemlélteti az termékek átlagos értékesítési árában megmutatkozó különbség. Előbbieknél ez jelenleg 256 dolláron áll, mig a csúcskategóriás iPhone-oknak köszönhetően Cupertino elképesztő rekordot ért el a maga 950 dolláros átlagárával. Így történhet meg az, hogy ugyan az Apple darabszám alapján csak a piac bő 17 százalékát birtokolja, ám ez a kisebb tortaszelet is elegendő a teljes forgalom 43 százalékának besöpréséhez.

Az okostelefonok szegmensében egyébként idén csúcsosodhat ki a drágulás: az átlagos értékesítési ár ugyanis a tavalyi 343 dollárról 382-re kúszott fel. Az elkövetkező években azonban a normalizálodó ellátási viszonyoknak, az érkező új modelleknek és a gyártási kapacitások, technológiák folyamatos fejlődésének köszönhetően olcsóbbá válnak a készülékek. 2025-re például az 5G-képes eszközök átlagárát 416 dollárra teszi az IDC (a mostani 643 helyett). A jelenleg átlag 204 dolláros 4G-s telefonok ára pedig a vizsgált periódus végére elérheti a 109 dollárt.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.