Az MI-technológiák fejlődése a hordható eszközök területén is felélesztette a versenyt, a befektetők és a gyártók is mind azt a megoldást keresik, ami végre megtörheti az okostelefonok uralmát.

A mesterséges intelligenciában sokan látták meg azt a lehetőséget, hogy a segítségével olyan eszközöket tervezhetnek, amelyek végre kihívást jelenthetnek a hosszú ideje uralkodó okostelefonokra. Az új hardveres versenyben a legtöbben már a hangalapú vezérlésre fogadnak, hogy ezzel megspórolják azokat a nagy kijelzőket, amelyek a készülékek árát és méreteit is meghatározták. Az új eszközök között ott vannak az okosszeművegek vagy a testen viselhető elektronikai eszközök (wearables) széles választéka, a fejlesztők pedig mindegyikkel olyan könnyű használhatóságra törekszenek, hogy szinte meg is feledkezzünk a létezésükről.

Az Axios nemrég közölt összeállítást azokról a gyártókról, melyek az utóbbi időben figyelmet kaptak ezen a területen. Közülük mi is beszámoltunk már a Humane nevű startupról, melynek megoldása akár az emberek tenyerére vetítve kezelné a telefonhívásokat egy kitűző segítségével, és mesterséges intelligenciával emelné a felhasználói élményt a következő szintre. Nemrég pedig az is kiderült, hogy a SoftBank és az OpenAI vezetője és az Apple termékek formavilágát évtizedekig meghatározó dizájnerrel, John Ive-val terveztetne a képernyőt (mint az ember-gép interakció eddigi alapkövét) túlhaladó eszközöket.

Soha vissza nem térő lehetőség

A cikkben az érintett vállalkozások felsorolása mellett arra is kitérnek, hogy az újszerű hardverterveket sosem könnyű megvalósítani a telefon általános jelenléte, beépített kamerái és mikrofonjai pedig a legtöbb felhasználónak bőven elegendő a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználásához. Ráadásul a hordható intelligens eszközök gyakran néznek ki úgy, mint hagyományos megfelelőik, ami biztonsági és adatvédelmi problémákat vet fel, ha a külvilág számára nem adnak egyértelmű jelzéseket a működésükről.

Érdemes persze figyelembe venni, hogy olyan óriások is nagyon érdeklődnek az okostelefonokat nyugdíjba küldő megoldások iránt, mint a Meta vagy az Amazon, hiszen ez jelentheti a nagy lehetőségüket a Google és az Apple régóta tartó duópóliumának megtörésére. Mint ismeretes, a Meta és az Amazon is próbálkozott már saját okostelefonokkal, de nem járt velük sikerrel, így az üzletág irányítása és digitális árukból vagy szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része is az Apple-Google párosnál maradt. Az MI-technológia fejlődése és az erőforrásigényes számítási folyamatok felhőbe költözése viszont lehetőséget teremthet az olyan hardverek tervezésére, amelyek akár az okostelefonok dominanciája mellett is kialakíthatják saját piacukat.

Részletek az Axios összeállításában »

Piaci hírek

A bűnözőket is nagyon érdekli, hogy kinek van kiberbiztosítása

Egy éve elején közölt kutatás szerint ma már utánanéznek a dolognak, és a biztosított szervezetektől az átlagosnál jóval magasabb váltságdíjakat próbálnak bevasalni.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.