Egyelőre az egyetem a legnagyobb nyertese az eddigi 5G-s frekvencia-árveréseknek. Már a második csomagot kapja teszthálózat építésére.

Újabb 5G-s frekvenciához jutott a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BME). Két hónappal azután, hogy a 40 MHz-es csomagot kapott a Vodafone-tól annak 3500 MHz-es készletéből egy 5G-s teszthálózat kiépítéséhez, a Telekomtól is hozzájutott 30 MHz-hez: 20-hoz a 3600 MHz-es, 10-hez pedig a 2600 MHz-es tartományban. Így a BME összességében már három frekvenciasávban tud kísérletezni, ráadásul mindkét európai hálózatieszköz-gyártó berendezésein: míg a vodafone-os frekvenciát a Nokia, addig a Telekomét az Ericsson segítségével hasznosíthatja.

A Telekom-Ericsson teszthálózat NSA (non-standalone, vagyis 4G hálózatra épülő) és a közeljövőben SA (standalone) üzemmódban is képes lesz működni. A zárt hálózathoz kizárólag a BME kijelölt oktatói és hallgatói, valamint a két cég érintett munkatársai férhetnek hozzá. Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a Telekom nem csak a frekvenciát adja, hanem hálózatüzemeltetési know how-val is hozzájárul a fejlesztésekhez.

A hálózat a BME campusának I épületében, valamint a szomszédos Ericsson laborban beltéri, az I épület melletti területen pedig kültéri lefedettséget biztosít. A tervek szerint a hálózation az Ericsson Magyarország és a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének konzorciuma egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott projekt keretében az 5. generációs mobilkommunikációs rendszer automatizált működtetésének kutatás-fejlesztésén, 5G alapú szolgáltatások megvalósításán, ipari és mezőgazdasági alkalmazások fejlesztésén dolgozik. A megállapodás része az is, hogy a teszthálózaton kifejlesztett alkalmazásokat, megoldásokat a felek közösen mutatják be.

Nem adomány, hanem win-win szituáció

Újságírói kérdésre válaszolva az egyetem rektora, Józsa János elmondta, ez egy régebb óta folyó együttműködés folytatása, míg a Vodafone-nal októberben aláírt megállapodás frissen indult. Utóbbi egyébként általánosabb célú, mivel az egész campus lefedése a cél. Ehhez Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja hozzátette: bár mindkét szolgáltatótól ingyenesen kapta az egyetem a frekvenciát, azt nem tekintik adománynak. Ez egy win-win szituáció – fogalmazott a dékán –: a szolgáltatók elemi érdeke ugyanis, hogy minél több alkalmazás szülessen az 5G-re, és az ne csak egy üres infrastruktúra maradjon. Ehhez viszont olyan mérnököket kell képezni, akik otthonosan mozognak ebben a hálózati technológiában. Ezt a win-win szituációt hangsúlyozta Jakab Roland, az Ericsson regionális igazgatója is: a teszthálózat gyorsíthatja az alkalmazások-szolgáltatások piacra vitelét.

Az együttműködés elindulásáról tartott sajtótájékoztatón bemutattak olyan kísérleti alkalmazásokat is, melyeket az egyetem kutatói és hallgatói ipari (köztük autóipari) és mezőgazdaság problémákhoz készítettek. A mintaalkalmazások nem csak az 5G alacsony késleltetésére és sávszélességére, hanem felhős képességeire is építenek.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.