A Vodafone 200 újabb bázisállomással a főváros szinte teljes területét lefedi. És ad 5G-s frekvenciát a BME-nek is.
Hirdetés
 

Budapesten és környékén bővül először érdemben a Vodafone hazai 5G-s hálózata. Hamarosan a meglévő harminc mellé újabb 200 bázisállomáson kapcsolják be az új generációs hálózatot. Ezzel a főváros jelentős részét lefedik. Mint Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke fogalmazott, a fejlesztés hatására több százezren tapasztalhatják meg az új generációs mobilhálózat elképesztő képességeit.

Még tart a tapogatózás

Tavaly tavaszra mindhárom nagy hazai szolgáltató megtette a nagy 5G-s bejelentését, amiben első tudott lenni, sőt ősszel a frekvenciatenderből kizárt DigiMobil felépítette teszt bázisállomását. Bár a tendert végül a Digi fellebezése miatt csak idén márciusban zavarták le, a Vodafone egy 2016-ban nyert frekvenciáján épp egy éve indította el a kereskedelmi 5G-s hálózatát.

Ez a tavaly átadott kis hálózat bővül további 200 bázisállomással. Az új állomásokat heteken belül bekapcsolják. A hardverelemeket már telepítették, jelenleg a szoftveres tesztfázis zajlik. A vállalat az év végére mintegy 300 5G-s bázisállomással fog rendelkezni országszerte.

Ezzel együtt is a szolgáltatás egyelőre szigetszerű. A Telekom Budapest és néhány vidéki nagyváros mellett a Balaton környékén telepített bázisállomásokat. A gyakorlati és üzleti haszna is korlátozott egyelőre. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a Telenor a szükséges tesztkörök lefutásán túl viszont nem is igyekszik, hogy a hálózatépítésben szorosan tartsa a lépést két konkurensével, de ők is tervezik a szolgáltatásuk beindítását. (Erre szerződési kötelezettségük is van.)

Lesz 5G-s campushákózat is

A hazai egyetemi kutatás-fejlesztés számára fontos eredmény, hogy részben a Vodafone jóvoltából épülhet ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az első 5G-s kísérleti campushálózat. Ehhez a Vodafone adja a frekvenciát saját készletéből (40 MHz-et), amely elegendő lesz a BME teljes területén az egyetem beltéri kísérleti 5G-hálózatának működtetéséhez és laboratórium létrehozásához. A hálózathoz a rádiós eszközöket a Nokia Magyarország biztosítja, és közreműködik a hálózat üzemeltetésében is. Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja elmondta: a teszthálózat létrehozásával Magyarországon az 5G-szolgáltatások világszínvonalú K+F és innovációs tevékenységgel bővülnek.

A hálózat tervezése már korábban elkezdődött a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) projektjének keretében a Nokia Magyarország támogatásával. A dékán arra számít, hogy a teszthálózat létrejöttével a BME a hazai 5G-fejlesztések centrumává válik.

Mobilitás

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.