3D tévé, AIM, iPod Nano - csak néhány azon termékek és szolgáltatások közül, melyeknek búcsút kell(ett) intenünk 2017-ben.

Minden évben búcsút kell venni néhány régi (vagy kevésbé megkopott, de a felhasználók kegyeiből kieső) technológiától. Ahogyan nincsen ma már VHS-felvevő vagy CD-lejátszó sem a boltokban, úgy 2017-ben is számos, eddig az életünk részének tekintett dologtól kell elválnunk.

A legjelentősebbek

Kezdjük mindjárt az egyik legfontosabbal: a 3D tévé gyászmenetére készülődik. A főbb piaci szereplők közül, akik idén még foglalkoztak a technológiával, az LG és a Sony is bedobta a törölközőt: legújabb termékkínálatukba már nem kerültek háromdimenziós hatást megjeleníteni képes készülékek. A 3D tehát visszavonul a mozikba, hogy ott vészelje át a következő éveket, és életképesebb formában térjen majd vissza az otthonokba – remélhetőleg.

A Microsoft is búcsúztat, mégpedig az igencsak sikeres Xbox konzoljaihoz fejlesztett mozgásérzékelő Kinect kamerától kell elszakadnunk. Redmond ugyanis beszüntette a termék gyártását, ami ugyanakkor nem jelenti a technológia teljes eldobását. A VR és kevert valóság (mixed reality) révén más eszközökben folytatja a felhasználók kegyeiért vívott harcot a mozgásérzékelés.

Nagy riválisa, az Apple is úgy döntött, hogy termékportfoliót tisztít. A különálló MP3-lejátszóknak az okostelefonok elterjedésével már hosszú évek óta nincsen létjogosultsága, ezúttal a sportolóknak fejlesztett speciális, parányi modellt, az iPod Nano-t is az IT-történelemkönyvek lapjaira küldte az almás vállalat (a Shuffle-lel egyetemben). Az Apple Watch jelentős részben amúgy is át tudja venni ennek feladatát, igaz, jóval drágábban, mint amennyibe a Nano került.

Októberben a Verizon jelentett be egy, cikkünk tematikájába illő mérföldkövet. Az egykor közkedvelt AIM azonnali üzenetküldő alkalmazás decemberi közepi leállításáról számolt be. Hasonlót húzott az Adobe is a Lightroom kapcsán; a vállalat a felhős adattárolást erőltetve Lightroom Creative Cloud (CC) névre keresztelte az alkalmazást, a régebbi kiadást Lightroom Classic-ra „matricázva”.

Tőlük is búcsúzunk

Meglepte vásárlóközönségét a Logitech, amikor szeptemberben azzal állt eléjük, hogy a régi, de már nem olyan jól fogyó Harmony Linket – azt az eszközt, ami lehetővé teszi a tévék távirányítását okostelefonon keresztül – kinyírja. Az igazán meglepő azonban az eredeti elképzelés volt: 2018 márciusát követően nem csupán a terméktámogatás szűnt volna meg, hanem az egyébként még működő eszközöket is használhatatlanná tervezték tenni. A hozzáállás és a következő Logitech termék vásárlásához felkínált kismértékű árengedmény érthetően kiverte a Harmony Link rajongói között a biztosítékot. A vállalat végül engedett a felhasználói kéréseknek, és közölte, hogy lecserélik az eszközöket (további részletek erre).

Ugyan kimondva még nincs, de a Snap fejlesztette Spectacles durva bukója – a felhasználók alig fél százalékával sikerült megvetetni készüléket - a lista korábban említett szereplőihez hasonló jövőt vetít előre. A furcsa, videorögzítésre alkalmas szemüveg nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az utóbbi pár negyedévben folyamatosan csökkenő bevételeket szállított.

Nem volt jó időszak az ősz az IT-ipar páriái számára: ekkor döntött úgy a Microsoft, hogy a Windows 10 Mobile-ba nem rak többé erőforrásokat. Redmond elfogadta: túl kicsi a platform felhasználói bázisa ahhoz, hogy érdemes lenne pénzt, tudást ölni bele az olyan riválisok mellett, mint az Apple vagy a Google. Szerencsére a Microsoft esetében szó sincsen olyan kemény leszállásról, mint amit a Logitech esetében tapasztalhattunk; a vállalat a hibajavításokat és biztonsági frissítéseket még jó darabig fejleszteni fogja a redmondi készülékeket valamilyen furcsa perverzióból továbbhasználók megelégedésére.

A majdnem kihaltak

Ebbe a kategóriába is tartozik néhány olyan technológia, ami már évtizedek óta velünk van. Az első ilyen a Windows Paintje; a Microsoft csak az egyöntetű és hangos felhasználói panaszok miatt volt kénytelen visszakozni azon döntésétől, mellyel a szoftvert ki akarta kapálni operációs rendszeréből.

A másik halálközeli élményt átélő fejlesztés a mini-jack aljzat, melynek száműzését az iPhone kezdte meg. Igaz, hogy ez a folyamat már tavaly elindult, de igazán csak idén gyorsult fel: a folyamatos méretcsökkenés miatt egyre több okostelefon-gyártó ismerte fel, hogy a közkedvelt fülhallgató-csatlakozó mini változatai is túl vaskosak a legmodernebb készülékekhez. Idén a Google Pixel készülékei is csatlakoztak ehhez a táborhoz, és a HTC is úgy döntött, hogy a mini-jacknek mennie kell. A Samsung azonban még kitart, kérdés, meddig...

Piaci hírek

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.