A Microsoft elengedi a kezét az egykor nagy sikereket hozó mozgásérzékelő rendszernek. A technológia egyes elemei más termékekben továbbélnek-fejlődnek.

A cég testmozgásra épülő kontrollerébő összesen nagyjából 35 millió fogyott megjelenése óta, viszont az első tízmillió darabot már az első négy hónapban eladták. A kezdeti sikert követő hét, jobbára szenvedős év után döntött a Microsoft: leállítja az Xbox 360-hoz fejlesztett Kinect kontroller gyártását. A kereskedőknél lévő példányokat még meg lehet venni, és támogatást is ad hozzá a cég egy ideig. A döntést már az is jelezte, hogy egy ideje nem nagyon jelentek meg jelentős játékok, melyek támogatták volna a használatát. Mivel gyorsan pörgő piacról van szó, az Kinect-fanokat leszámítva valószínűleg senkinek sem fog hiányozni.

Hét éve forradalmi volt

Amikor a Kinect 2010 novemberében megjelent, gyorsan nagyon népszerű lett, és a játékosok vitték, mint a cukrot. Sikerét az is jól jellemzi, hogy a bemutatkozást követő évben azzal volt tele a világsajtó, hogy belekerült a Guinness-rekordok közé mint a leggyorsabban fogyó elektronikus eszköz. A szakma is el volt ájulva a kontroller lehetőségeitől.

Mark Wilson, a Co.Design újságírója Kinect-sirató cikkében felidézi akkori írását, amelyben arról áradozik, hogy a vezérlő milyen jól alkalmazkodik a kezelőjéhez, nem a játékosnak kell megtanulnia a játékvezérlő használatát, hanem a kontroller tanulja meg a játékost. A Time magazin már 2010 végén beválasztotta az egy hónappal korábban megjelent eszközt az év tíz legfontosabb mobil eszköze közé.

Akkor olyan jelentős újításokat hozott az egyébként sokáig a Wii játékkonzol ellenfelének tartott Kinect, hogy hamarosan elkezdték felfedezni más területek is. "Megjelenése óta többféle tanulmány, valamint konkrét kutatás is foglalkozott azzal, mennyi egyéb területen jelenthet előrelépést a mozgásérzékelős irányítás használata az orvosi informatikától a három dimenziós tervezési, modellezési, mérnöki feladatokig" – írtuk róla 2011 márciusában.

De nem csak a különböző iparágak, maga a Microsoft is dolgozott azon, hogy a technológiát alaposabban kiaknázza. Kísérleteztek például azzal, hogy 3D-s komputertomográf-felvételek manipulálásához, látássérülteket segítő eszközökhöz is felhasználják. És természetesen már akkor előkerült a kiterjesztett valóság is mint alkalmazási terület.

A technológia marad

Bár a kontrollerből 2012 januárjára már 18 millió darabot adtak el, utána gyorsan lassult az értékesítés. Ugyanakkor hiba lenne csak ebből megítélni a projekt sikerét. A Microsoft ugyanis nagyon jól tudta hasznosítani a konzollal szerzett tapasztalatait olyan területeken, melyek ma az innováció fő irányvonalát jelentik. A mozgás digitalizálásától a kiterjesztett valósággal kapcsolatos kutatásokon, a HoloLensen át az arcfelismerő technológiáig számtalan helyen alkalmazták és alkalmazzák mindazt, amit a Kinectbe – igaz, sokszor még csak kezdetleges formában – beletettek.

Konzumer tech

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.