Az operációs rendszernek nem lesz több új fejlesztése, és nem jönnek új Windows 10 Mobile-os telefonok sem. A támogatás azért egy darabig még működik.

Vasárnap kiderült, hogy a Microsoft tényleg lezárja a mobilos Windows régóta tartó kivezetését, és valószínűleg már nem is tervezi az újabb verziók vagy az újabb, Windows 10 Mobile rendszerre épülő okostelefonok kiadását. Erről a gyártó hivatalos állásfoglalást továbbra sem adott ki, de a Microsoft illetékes alelnöke, Joe Belfiore egy Twitter-üzenetben úgy fogalmazott, hogy bár a támogatás, a hibajavítások és a biztonsági frissítések továbbra is érkeznek majd, a vállalat már nem fókuszál új funkciókra és új hardverekre.

Ha már ő is azt mondja...

A mellesleg PC-s, tabletes és mobilos operációs rendszerekért felelős Belfiore már a nyáron elsztorizta, hogy a Samsung Galaxy S8 Microsoft-alkalmazásokkal előre telepített kiadását (Microsoft Edition) használja, vagyis már neki is egy kusztomizált androidos készüléke van. Ehhez most hozzátette, hogy felhasználóként az appok és a hardverek változatossága szólt a váltás mellett – mindezt pedig arra próbálta kihegyezni, hogy a Microsoft az androidos felhasználókat is igyekszik maximálisan támogatni.

Az újabb üzenetek jelentőségét csak az adja, hogy egy ilyen pozíciójában dolgozó Microsoft-vezető adta őket írásba, mivel a Windows Phone 8.1 támogatásának júliusi lezárása és a Nokiától átvett alkalmazottak tömeges szélnek eresztése praktikusan azt jelentette, hogy a vállalat elkezdet az okostelefon-divízió beszántását. Ezzel párhuzamosan valóságos offenzívába kezdett az iOS és az Android alá írt applikációk kiadásban, ami ugyancsak az önálló törekvések feladását jelezte.

A Microsoft legnagyobb problémája mindig is az utóbbi területen jelentkezett, egyszerűen szólva a kutya se fejlesztett semmit a Windows Phone ökoszisztéma alá. A platform népszerűtlensége egy idő után már valóban a róka fogta csuka esetét idézte. A Microsoft mindent megtett, hogy magához csábítsa a fejlesztőket, fizetett és alkalmazásokat készített nekik, de hiába: a fejlesztőket elriasztotta a csekély felhasználói tábor miatt. A felhasználói tábor viszont nem növekedett, éppen az appok hiánya miatt.

A HP már a múlt héten bejelentette, hogy leállítja az Elite X3 gyártását, ami jelenleg a maroknyi, harmadik fél által gyártott Windows 10 Mobile-t futtató telefon egyike. A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella is arra hivatkozva cáfolta a társaság kivonulását a mobil hardverek üzletéből, hogy tulajdonképpen a cég kiterjesztett valóság (AR) headsetje, a HoloLens is mobil eszköznek számít. És ebben technikailag igaza van, a HoloLens valóban nincs az asztalhoz csavarozva.

Nyerő helyzetből veszítettek

A támogatási periódus a jelen felállásban úgy fest, hogy a Windows 10 Mobile legutóbbi, tavaszi kiadásának kezét 2019 nyarán engedi el a Microsoft. Vagyis ha nem jön újabb mobil Windows-kiadás, akkor a legújabb készülékek nem egészen két évig lesznek biztonságosan használhatók. Azok a telefonok, amelyeken a legfrissebb kiadás sem fut, nyilvánvalóan már ez előtt kiesnek a pixisből – mint ahogy a Windows Phone 8.1 már ki is esett a támogatott verziók közül.

A Microsoft ezzel még hátrébb szorult a konzumer piacért folytatott versenyben. Egyrészt a lényegi fejlesztések már java részben a gyártó vállalati termékeit érintik, de lassan nem is igen marad olyan terület, ahol nagyot dobhatna az otthoni felhasználók megnyerésére. Az asztali Windows hatalmas telepített bázisának nyilvánvalóan olyan tehetetlensége van, ami még hosszú ideig játékban tartja a Microsoftot. De ahogy sokan felhavják rá a figyelmet, az Xbox-vonal például továbbra is csak egy játékkonzol maradt, amit gyors ütemben lelépnek az Amazon, a Google vagy az Apple okosotthon-kiegészítői.

A vállalat konzumerpiaci fiaskója azért különösen látványos, mert annak idején kifejezetten előnyös pozícióból várhatta a mobil eszközök és a digitalizáció forradalmát. Ahogy a HWSW szabatosan összefoglalta: kissé valóban érthetetlen, hogy "az a Microsoft, amely immár 15 éve ott a nappalikban, van saját keresője, online szolgáltatásai és AI-kutatásban is az élen járók között van, képtelen volt bármit letenni eddig az asztalra."

A Microsoft korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer kicsit talán túljátszotta, amikor a kamerák előtt hangosan kiröhögte a tíz évvel ezelőtt bemutatott első iPhone-t. De abban végül is nem volt indokolatlan nagyképűség, amikor még ugyancsak 2007-ben így nyilatkozott a Google mobilos ambícióiról: "Majd meglátjuk, mire jutnak. Pillanatnyilag egy sajtóközleményük van. Nekünk viszont sok-sok millió ügyfelünk, remek szoftverünk, csomó hardveres eszközünk. Üdvözöljük őket a mi világunkban!"

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.