Hibákat és kimaradásokat okoz, hártáltatja a feljesztéseket, sőt a morált is rombolja, de sok helyen még csak tervet sem készítenek a kezelésére.

Egy átlagos mérnök hetente 6 órát fordít a technikai adósság kezelésére. Az összes idő nagyjából harmadát a karbantartás és a legacy rendszerekkel összefüggő munka teszi ki, ennek pedig több mint 50 százaléka kizárólag technikai adóssággal kapcsolatos, így azt is kizárja, hogy mérnökök kulcsfontosságú feladataik ellátásával foglalkozzanak – derül ki a szoftverfejlesztői eszközökben utazó Stepsize State of Technical Debt 2021 című jelentéséből.

A technikai adósság évtizedek óta használt fogalma nagyjából az (informatikai) rendszerek ellenállására vonatkozik a változtatásokkal szemben, vagyis azt a folyamatot írja le, amikor a rendszereket egyre drágábban és egyre több munkával lehet megfelelő és működőképes állapotban tartani. Ez azt is jelenti, hogy a változásokkal összefüggő képességeken aktuálisan lehet ugyan spórolni, de ennek az árát, adósságról lévén szó, később kamatokkal együtt kell megfizetni.

A technikai adósság a Stepsize felmérésében résztvevő mérnökök 60 százaléka szerint nem csak hibákat vagy kimaradásokat okoz, hanem lelassítja a fejlődés ütemét is. Ez összességében a termelékenység rovására megy, hiszen amikor a szakembereknek egyre több időt kell eltölteniük a technikai adósság kordában tartásával, akkor értelemszerűen kevésbé lesznek képesek a fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekre koncentrálni.

Nem lehet büntetlenül felhalmozni

A kutatásból kiderül, hogy a technikai adósságot a válaszadók nagyobbik része a munkahelyi morálra nézve is károsnak tartja. A mérnökök úgy látják, hogy az adósság jórészt a háttérrendszerekben, ezen belül is a webszerverek végponti oldalán jelenik meg, de a vállalati alkalmazások, a weboldalak és az általános infrastruktúra is annak a kódbázisnak a részei lehetnek, amelyben idővel nagy mennyiségű technikai adósság halmozódhat fel.

Nem meglepő, hogy a nem megfelelően kezelt technikai adósság nagyban kihat az ügyfélélményre. Maguk a fejlesztők is gyakran érzik úgy, hogy aktuálisan választaniuk kell az új funkciók és a létfontosságú karbantartási munkák között. Ez önmagában is jelentős károkat okozhat, bizonyos esetekben pedig meg is akadályozza a szóban forgó új funkciók bevezetését, kényszermegoldásokra vagy a funkcionalitás korlátozására kényszerítve a fejlesztőket.

A Stepsize mindehhez hozzáteszi, hogy sok szervezetnél (válaszadók 58 százalékánál) még csak nem is léteznek a technikai adósság kezelésére irányuló folyamatok. Eközben 66 százalékuk gondolja azt, hogy csapata akár 100 százalékkal is gyorsabban lenne képes szállítnai, ha ezeket végre megfelelő módon kialakítanák, sőt ebben az esetben 15 százalékuk tartana elképzelhetőnek akár 200 százalékos növekedést is produktivitás tekintetében.

A másik oldalon a mérnökök mindössze 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a technikai adósság ellenőrzése nem oszt, nem szoroz a saját csapatának szempontjából. A több mint 200 mérnök, fejlesztő és technikai vezető bevonásával készült felmérésből mindenesetre az derül ki, hogy a termelékenység növelésének egyik hatékony eszköze lehet, ha az üzleti szereplők nekilátnak a technikai adósságuk csökkentésének legalább a backend alkalmazásokban vagy a kódbázis általános infrastrukturális területein.

Piaci hírek

CIO Hungary: még három nap az irányítás visszaszerzéséig

Száznál is több meghívott informatikai vezető részvételével és két napra elegendő szakmai programmal indul a 16. CIO Hungary konferencia, a CIO-k legrangosabb hazai szakmai fóruma.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.