Ausztráliában már a szülészeknek készülő hallgatóknál is bevetik a virtuális valóságot. A tanulók így biztonságos körülmények között gyakorolhatják a legkritikusabb eseteket.

Az ausztrál University of Newcastle munkatársai láthatóan nem ódzkodnak beépíteni oktatási rendszerükbe a technológiai fejlődés adta legújabb lehetőségeket. Ennek egyik példája az a speciális virtuálisvalóság-környezet, amelyben a jövő szülészei gyakorolhatják munkájukat mesterséges, ám valóságos helyzeteket imitáló esetek segítéségével.

Sisakot fel, szülünk!

A Samsung GearVR és a HTC Vive eszközeire építve egy teljes szülőszoba tárul a tanulók szeme elé, akiknek segítséggel támogatott gyakorlatokat, illetve rendes vizsgaként értékelt önálló gyakorlatokat kell végrehajtaniuk. A virtuális szülőszobában így minden olyan súlyos szituációt lemodellezhetnek, amelyekkel a munkájuk során is találkozhatnak majd. A feladatmegoldás természetesen időre megy, hiszen a kritikus esetekben nem csak jó döntést kell hozni, hanem mindezt a lehető leggyorsabban végre is kell hajtani.   
 

 

Ausztráliában és Új-Zélandon a szülések 15 százalékában kell a személyzetnek kisebb-nagyobb súlyosságú újraélesztési beavatkozást tenni annak érdekében, hogy az újszülött a lehető legbiztonságosabban jöjjön világra. A mostani program azt igyekszik biztosítani, hogy amikor éles helyzettel állnak majd szemben a diákok, akkor magabiztosan tegyék a dolgukat.

A virtuális környezet további előnye, hogy egyáltalán nem kötődik térhez és időhöz. Azaz nem szükséges a klinikán lenni, a könnyen hordozható eszközökkel akár a kollégiumban is megszervezhető a gyakorlás. Az egyelőre tesztfázisban lévő projekt keretében 18 eszközt adnak véletlenül kiválasztott hallgatóknak, majd az ő fejlődésüket összemérik azon diákokéval, akiket csak a hagyomános képzési megoldásokkal készítettek fel a szülészeti munkára.

Kiterjesztett változat is van

A szülészet mellett az egyetem kutató más területeken is aktívak. Az anatómiával és élettannal kapcsolatos tudás megszerzését nem virtuális, hanem kiterjeszett valósággal (AR) igyekeznek hatékonyabbá tenni. A HoloLens szemüveg mesterséges réteget vetít a valódi környezetre, így a speciálisan kialakított "próbababán" a gyakornokok az emberi test számtalan funkcióját és rétegét vizsgálhatják.

Az oktatóak a rendszerek hasznát abban látják, hogy a tankönyvek száraz tartalmát és a sok előkészítést (például valódi tesztalanyt) igénylő gyakorlatokat egyaránt magasabb szintre képes emelni a valódi élmény hatását imitáló virtuális környezet. 

Irány a világ

Az egyetem munkatársai remélik, hogy a programjuk szélesíthető lesz mind földrajzi értelemben, mind felhasználási terület szerint. Egészségügyi intézmények és külföldi egyetemek máris komoly érdeklődést mutatnak, különösen az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Szingapúrban. A program esetleges piacosítását pedig az ausztrálok arra használnák fel, hogy a megoldást harmadik világbeli országokba is el tudják vinni, ahol a képzés körülményei lényegesen rosszabbak, mint a fejlett régiókban.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.