Bár az egyes cégeknél bejegyzett szabadalmaknak nem annyira a mennyisége, mint inkább a minősége számít, a szabadalmi portfólió mérete fontos mérőszám a globális vállalkozások megítélésében.

A Samsung Electronics nem csak az Amerikában bejegyzett szabadalmak tekintetében őrzi stabilan a második helyét a hagyományos listavezető IBM mögött, de globálisan már két éve a dél-koreai elektronikai óriás rendelkezik a legtöbb szabadalomcsaláddal, vagyis az egy közös bejelentésre hivatkozó oltalmakkal – derül ki az IFI Claims 2021-re vonatkozó adataiból, amelyek alapján a Samsung portfóliója összesen már több mint 90 ezer ilyen szabadalomcsaládot foglal magában.

A szabadalmi tevékenységet a tudósok mellett a befektetők és a piaci elemzők is létfontosságú mérőszámnak tekintik egy-egy globális vállalkozás megítélésében, amennyiben következtni enged annak pénzügyi állapotára, és az általa kezelt szellemi tulajdon általában is jellemzi a vállalatok eredményeit. Így a szabadalmi rangsorból a cégek mögöttes értékeire, kutatás-fejlesztési stratégiájának hatékonyságára, illetve az adott területeken való versenyképességére is következtetnek.

Természetesen a sikeres bejegyzések mennyisége önmagában nehezen értelmezhető mérőszám, hiszen a széles körben használt és innovatív szabadalmatöbbet érnek a nagy csomó triviális ötletnél, amelyekre ugyanúgy ráütötték a pecsétet. A nemzetközi rangsorban is általában a vállalatok által aktuáisan birtokolt összes szabadalmat figyelik, nem pedig a legutóbbi évben termelt beadványok számát, hiszen a kumulált eredmény ad teljes képet a piaci szereplők szabadalmi állományáról.

Kína minden tekintetben nyomul

A top10-es listát tekintve nem csak a Samsung vezető helye érdekes, hanem az is, hogy már az első tíz helyből hatot foglalnak el kínai cégek. Ehhez képest a japánokat két vállalat (Canon, Panasonic), az amerikaiak pedig az említett IBM képviseli a nyolcadik, kilencedik és tizedik helyeken. Az Egyesült Államokban és a nemzetközileg elismert szabadalmak rangsora sem igazán feleltethető meg egymásnak: az Apple például az előbbi listán a 7, míg az utóbbin csak a 37. helyet foglalja el.

Összességében már Kínához kapcsolódik az összes nemzetközi szabadalom 29 százaléka, miközben az USA és Japán 24, illetve 19 százalékkal képviselteti magát. Az elemzők ehhez azért hozzáteszik, hogy az utóbbi két portfóliót még mindig sokkal érettebbnek és erősebbnek kell tekinteni, de a számok mindenképpen azt mutatják, hogy Kínában hatékonyan ösztönzik és forrásokkal is bőven ellátják a saját szellemi tulajdon felépítését célzó k+f kultúrát.

Erre egyébként nem csak a saját oltalmak gyűjtögetése jellemző. Ahogy nemrég írtuk, az Európai Bizottság eljárást indított a Kereskedelmi Világszervezetnél, mert álláspontja szerint Kínában az európai cégeket bírósági ítéletekkel és büntetésekkel riasztják el tőle, hogy külföldi bírósághoz forduljanak a kulcsfontosságú szabadalmaikat érintő sérelmeikkel. Mindezzel a kínai vállalatoknak olcsóbb vagy akár ingyenes hozzáférést kényszerítenek ki az alapvető európai technológiákhoz.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.