Az alkatrészhiány és a globális logisztikai problémák miatt a harmadik negyedévben a lehetségesnél jóval szerényebb mértékben nőtt a személyi számítógépek piaca.

A PC-szegmens idei harmadik negyedévre vonatkozó eladási adatai alapján egyszerre több, teljesen más kicsengésű megállapítás is tehető a piac jelenlegi állapotával kapcsolatban. Egyfelől az IDC által előzetesen mért 3,9 százalékos növekedéssel együtt immár hatodik negyedéve sikerül zsinórban bővülést produkálni a szektornak, másrészt viszont, ha nem lennének a világgazdaságban hosszabb ideje tapasztalható anomáliák, a szállítók a ténylegesnél nagyobb forgalmat is bonyolíthattak volna.

Tarthatatlan tempó

A koronavírus megjelenésével valósággal újraéledt a korábban lassan sorvadó PC-s szegmens. A tömegesen elrendelt távmunka és otthoni oktatás miatt a 2020-as év úgy hozott több mint 25 százalékos növekedési rátát az eladásokban, hogy a tavalyi első negyedév még kifejezetten csapnivalóra sikeredett. A gyors növekedési tempó kitartott az idei első periódusban is, ám a második negyedéves eredmények már komoly lassulást mutattak.

Utóbbi egyrészt annak tudható be, hogy innentől fogva az összehasonlításként használt előző éves forgalmi adatok is sokkal komolyabb értékeket mutatnak, amit már lényegesen nehezebb megfejelni. A másik ok viszont a számtalan iparágban gyártási problémákat okozó csiphiány, amit csak fokoz, hogy párhuzamosan a logisztikai szolgáltatások sem működnek zökkenőmentesen a világkereskedelemben.

Oda koncentrálnak, ahová érdemes

Az IDC friss jelentése szerint a fenti anomáliák továbbra is alapvetően befolyásolják a személyi számítógépek piacát. A gyártók egy részénél a nem elegendő mennyiségben rendelkezésre álló készletek miatt bevett gyakorlattá vált, hogy egy-egy régióra fókuszálva próbálják maximalizálni a teljesítményüket, miközben más területekre kényszerűségből kevesebb árut szállítanak. Ennek következtében például az USA-ban a most zárt negyedévben fordult elő először a világjárvány kitörése óta, hogy csökkentek az eladások.

Számszerűleg egyébként 86,7 millió darabra taksálja az amerikai piackutató a harmadik negyedév forgalmát. Az átlagosan 3,9 százalékos növekedésből a legnagyobb gyártók meglehetősen vegyes teljesítménnyel vették ki a részüket. A piacvezető Lenovo bő 3 százalékot tudott rátenni tavaly ilyenkori teljesítményére, a második HP viszont kezd lemaradni, mivel a toplista egyetlen szereplőjeként náluk csökkentek az eladások. A Dell viszont zárkózik, köszönhetően annak, hogy több mint negyedével bővült a forgalmuk. Az Apple sem panaszkodhat: a Macek iránt majdnem 10 százalékkal nőtt az érdeklődés.
 

 

PC-piac 2021/Q3 - IDC
Infogram
Piaci hírek

A kisebb hazai gyártóvállalatok elengedhetetlennek tartják a digitalizációt

Egy friss kutatás szerint az üzleti siker és a technológiai fejlődés csereszabatos kifejezésként élnek a kisebb gyártó vállalkozásokat irányító vezetők fejében.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.