A második negyedévben hetedére lassított a szegmens növekedési üteme a Gartner friss jelentése alapján.

Normál ügymenetben egy olyan érett szektorban, mint amilyen a személyi számítógépek piaca, az 5 százalék körüli éves növekedés valóságos rakétázásnak minősül. Hogy mennyire nem a megszokott kerékvágásban halad a világ, arra jó példát szolgáltat a PC-gyártók idei második negyedéves teljesítménye, illetve annak kontextusba helyezése.

A koronavírus megjelenésével főnixmadárként szárnyalt a korábban hamvaiban heverő PC-s szegmens. A tömegesen elrendelt távmunka és otthoni oktatás miatt a 2020-as év úgy hozott több mint 25 százalékos növekedési rátát az eladásokban, hogy a tavalyi első negyedév még kifejezetten csapnivalóra sikeredett.

Közeledik a megálló?

A lendület finoman szólva sem tört meg idén, hiszen az első három hónapban történelmi rekordokat döntött a forgalom. Azonban a Gartner frissen publikált jelentésének számait vizsgálva úgy tűnik, mindennek hirtelen vége szakad. Az amerikai piackutató szerint 2021 második negyedévében 71,6 millió személyi számítógépet szállítottak le a gyártók. Ez 4,6 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkori teljesítményt, ugyanakkor messze elmarad a Gartner által mért 35,7 százalékos első negyedéves bővülési ütemtől (a más metodika szerint dolgozó IDC-nél ugyanakkor 55 százalék feletti expanziót jelzett az elemzés).
 

A PC-piac alakulása az idei második negyedévben - ezer db (forrás: Gartner)

 

A Gartner szakértői úgy látják, a kereslet továbbra is jelen van a termékek iránt, ám ennek kielégítését nagyon megnehezíti az immár hosszú ideje tartó és rengeteg szektort negatívan befolyásoló csiphiány. A hordozható eszközöknél ez már akár 120 napos csúszásokat is hozhat a beszállítói rendelések teljesítésénél, ami értelemszerűen súlyos következményekkel jár a piaci folyamatokra. Az alkatrészek szűkös kínálata természetszerűleg hozta magával az áremelkedést, amit a gyártók igyekeznek a fogyasztókra terhelni. A végfelhasználói árcédulák vastagodása pedig a kereslet mérséklődését hozza majd az előttünk álló 6-12 hónap során.

Ugyan a Gartner nem sorolja jelentésében a PC-k közé a Chromebookokat, a piackutató megjegyzi, hogy a Google operációs rendszerére épülő speciális gépek iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Ha ezeket az eszközöket is hozzávesszük a szegmenshez, a negyedéves növekedés eléri a 10 százalékot.

Hosszasan kel fel a Lenovo napja

Ami a gyártók versenyét illeti, az első számú szállító pozícióját magabiztosan uralja a Lenovo. A japán vállalat forgalomnövekedése ugyan most némileg elmaradt a piaci átlagtól, ám a cég az elmúlt öt negyedév során folyamatosan tudta növelni eladásait éves összevetésben. A stabil eredményeket a piackutató részben a házon belüli gyártósoroknak tulajdonítja, amelyek enyhítik a szállító kitettségét a globális logisztikai problémákkal szemben.

A második HP nem tudta szinten tartani az első negyedévben mutatott jó formáját, így eladásai több mint 11 százalékkal estek, amivel komolyabb távolságba került az áhított trón. A dobogó legalsó fokát elfoglaló Dell viszont zsinórban harmadik negyedéve "van nyerésben". Az ellátási nehézségeket ugyanakkor jól mutatja, hogy a gyártó desktopos termékei 40 százalék felett tudtak nőni, míg az alkatrészhiányban súlyosabban érintett hordozható szegmensben csak egyszámjegyű bővülést regisztráltak.

Piaci hírek

Így árasztotta el az amerikai híroldalakat a pornó

Miután a VidMe nevű videómegosztó domainjét megvette egy pornós cég, több lap oldalán is felnőtt tartalmak kezdtek megjelenni.
 
Hirdetés

Belépő szinten dob nagyot a tároláson a Dell EMC PowerStore 500

Garantált 4:1-es deduplikációval, nagyobb teljesítménnyel, frissített szoftveres képességeivel teszi magasra a lécet a tárolókörnyezet modernizálásában és a gyorsan fejlődő adatigények kiszolgálásában a Dell EMC PowerStore. Beleértve az all flash termékcsalád legkisebb tagját is, amely megérkezett Magyarországra.

Hirdetés

Növekvő elvárások a szállodai Wi-Fi hálózatokkal szemben – hogyan biztosítható a versenyelőny?

A Wi-Fi ma már szinte valamennyi szálláshelyen alapvető szolgáltatás. Ezzel arányosan a vendégértékeléseknek is javuló tendenciát kellene mutatniuk – mégsem ez a helyzet. Mit hiányolnak a vendégek, és hogyan biztosíthatja egy szálloda a legújabb vendégigényeknek történő megfelelőséget? Ennek járt utána egy a lezárások után készült friss kutatás.

Radikális átalakulást és innovációs kényszert hozott a szállodaiparban a COVID.

a melléklet támogatója a TP-Link

CIO KUTATÁS

A PANDÉMIA HATÁSAIRÓL

Az ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Informatikai Intézetével végzett kutatásunkban. Segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

MEHET

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.