Egymás után függesztette fel vagy korlátozta a termelését több fontos tajvani félvezetőipari beszállító.

A hétvégén a félvezetőipar több fontos beszállítója függesztette fel a termelését a koronavírus miatt. A közös a helyszín: az érintett üzemek egymás közelében találhatók. És közös az is, hogy zömében a külföldi munkavállalók fertőződtek meg.

A Nikkei még pénteken írta meg, hogy a King Yuan Electronics (KYEC) két napra leállítja két legnagyobb létesítményét, hogy alaposan fertőtlenítsék az üzemet. A világ egyik vezető csiptesztelő szolgáltatója kapacitásának állítólag 80 százaléka kiesett a munkából.

Beindult a láncreakció

Mivel a vállalat leállása kihat a globális csippiacra, kormányzati segítséget is kapott az érintett üzemegységek 7300 alkalmazottjának a letesztelésére.

Mint a Nikkei írja, a kétnapos leállás miatt a KYEC teljesítménye várhatóan nagyjából 4-6 százalékkal csökken ebben a hónapban. Ez értelemszerűen csökkenti a vállalat bevételeit, de sokkal nagyobb problémát okoznak a hiányból adódó, továbbgyűrűző hatások. A vállalat, amely többek között a Qualcomm, az Intel, az Nvidia, a Mediatek és a Novatek kulcsfontosságú szállítója, azt ígérte, hogy igyekszik pótolni a kiesést. A Mediatek ennek ellenére vasárnap bejelentette, hogy valószínűleg lesz hatása a kibocsátására a leállás, és már megkezdték az egyeztetést a KYEC vezetőivel a károk minimalizálásáról.

Csakhogy hamarosan jött a következő csapás. Pénteken este ugyanis egy másik tesztelési szolgáltatónál, a Greatek Electronicsnál (a Powertech leányvállalata) is leállt a termelés. A fertőzöttet épp abban az üzemegységben találták, amely a KYEC egyik súlyosan érintett telephelye közelében van. A Greateknél négyezer embert kell tesztelni. Ez a leállás többek között a Realteket és a Phisont érinti rosszul.

Vasárnap csatlakozott az Accton Technology hálózati eszközöket gyártó vállalat: szintén számos koronavírus-fertőzöttet találtak abban a gyáregységében, amely szintén a KYEC telephelye mellett volt. Az Accton ugyan nem állította le teljesen a termelést, de – szintén kormányzati segítséggel – teszteli az érintett üzemben az összes alkalmazottját.

A tajvani kormány szigorít

Eddig is jelentettek szórványos megbetegedéseket a tajvani félvezetőipari és elektronikai összeszerelő vállalatok, de nem olyan számban, hogy az befolyásolja a termelést. Tajvanon egyébként május első fele óta több mint 8000 fertőzést regisztráltak, és az elmúlt szűk hónapban 187-en vesztették életüket a betegség szövődményei miatt.

A tajvani kormány bejelentette, hogy a KYEC-nél csak a hatóságok engedélyezhetik a termelés újraindítását. Emellett az egészségügyi minisztérium tervezi, hogy felülvizsgálja a külföldi munkavállalók életkörülményeit is. A KYEC-nél az alkalmazottak 30 százaléka külföldi. Az országban egyébként kb. 700 ezer főleg Vietnámból és a Fülöp-szigetekről érkezett külföldi munkavállalót tartanak nyilván.

Nagy probléma az is, hogy a sziget 23,5 millió lakójának mindössze a 2,4 százaléka kapott oltás. Ezen az USA és Japán is oltási adományokkal igyekszik segíteni.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.