A hazai informatikai oktatás kiemelkedő méretű szereplője jelentős részesedést szerzett a ProgMasters márkatulajdonosában.

Az online IT-képzések bővítése után a bootcamppiacon is felvásárlással erősített a Training360. Az oktatócég jelentős részesedést szerzett a bootcamp jellegű képzések egyik meghatározó szereplőjében, a ProgMasters márkanevet tulajdonló QTC Kft.-ben, mint utólag megtudtuk az érintettektől, a Trainig360 meghatározó többséghez, 67 százalékos tulajdonrészhez jutott. A Training360-nak kevesebb mint egy éven belül ez a második jelentős felvásárlása. Tavaly áprilisban, a koronavírus-járvány első hullámának kellős közepén jelentették be, hogy felvásárolják a NetAcademia 100 százalékát. Akkor a lépés logikus volt, hiszen a szigorú kormányzati intézkedések a helyszíni felnőttképzési programokat teljesen leállították. A Fóti Marcell irányította NetAcademia viszont az utóbbi években szinte teljesen átállt az online oktatásra, így a cég megszerzésével a Training360 némileg tudta ellensúlyozni a tantermi képzések kiesését.

A ProgMasters, illetve a QTC esetében viszont viszonylag új terepre lépett a Training360 (bár Nyisztor József ügyvezető igazgató szerint ők is nyújtanak bootcamp jellegű képzéseket). A ProgMasters egyike volt annak a három bootcampnek, melyek szakmai berkekben sok vitát kiváltó módon auditáltatták magukat az IVSZ-szel (a témát podcastban is feldolgoztuk, megszólaltatva az egyetemi képzés és a bootcampes szektor egy-egy képviselőjét).

A 2016-ban alapított, jelenleg 21 alkalmazottat foglalkoztató bootcamp oktatócég junior szintű szoftverfejlesztőket és tesztelőket képez, tanfolyamait elsősorban karrierváltó magánszemélyeknek kínálja. Ebből a szempontból is jól kiegészíti az elsősorban vállalati piacra koncentráló Training360 portfólióját. Nyisztorék a NetAcademia felvásárlásánál alkalmazott modellt alkalmazzák itt is: megmarad a ProgMasters márkanév és a QTC Kft. önállósága, és az üzletágat a jelenlegi gárda viszi tovább Filep Szabolcs ügyvezető irányításával.

A felvásárlásról kiadott közlemény szerint QTC árbevétele 2020-ban az előzetes számítások szerint átlépheti 300 millió forintot. A Training360 Kft. árbevétele egy nagyságrenddel nagyobb: csoportszinten 2021-ben 3,5 milliárd forintot várnak. A képző cég sikeresen szerepel az állami tendereken is: tavaly például ők lettek a legnagyobb nyertesei a Innovációs és Technológiai Minisztérum uniós forrásból finanszírozott átképzési programjának, az ún. Újratervezési Programnak a Codecool, a Green Fox és ProgMasters mellett.

Közösség & HR

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.