Az Artemis 1 misszió során már odafönt tesztelik a hangvezérlést, hogy a későbbi küldetésekben bevethessék a űrhajósok támogatására is.
Hirdetés
 

Ahogy egyre jobban összefonódnak a piaci vállalkozások az űrutazással, szinte már nem is meglepő a Lockheed Martin szerdai bejelentése, amelynek értelmében a közelgő Artemis 1 misszió részeként egy Amazon Echo intelligens otthoni asszisztenst is elküldenek az űrbe. Az űrhajósok persze nem a másnapi időjárást fogják tudakolni tőle, és nem is a kedvenc számíikat fogják bekérni az Alexától, hanem azt próbálják majd megvizsgálni, hogy a kereskedelmi forgalomban is kapható hangfelismerő technológiát hogyan lehetne felhasználni a legénység támogatására a jövőbeni küldetések során.

A Callisto névre keresztelt projekt az Amazon és a Cisco partnerségee nyomán született meg, és annak a bemutatására irányul, hogy az Alexa és a Cisco Webex telekonferencia-platformja hogyan lenne majd ilyen céllal is alkalmazható a jövőben. A SpaceNews beszámolója ezzel kapcsolatban a a Lockheed Martin kereskedelmi polgári űrstratégiáért felelős igazgatóját idézi, aki szerint néhány egyedi humán interfész technológián keresztül próbálják egyszerűbbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá tenni az asztronauták munkáját.

A Lockheed ambiciózus tervei szerint az Amazon és a Cisco felvonultatott megoldásai a legegyszerűbb feladatoktól a szó szerinti rakétatudományig képesek lesznek majd segteni az embereket: a legénység tagjai hozzáférhetnek rajtuk keresztül például a repülési pályával kapcsolatos kulcsfontosságú adatokhoz, és akár hangutasítással is módosíthatják az űrhajók vezérlését. A SpaceNews szerint a Callisto hasznos terhével az űrhajósok innentől csak elrikkantják magukat, hogy "Alexa, mi az átlagos hőmérséklet az akkumulátorokban, és mi a csúcshőmérséklet", rendszer pedig egyből elvégzi nekik az adatok feldolgozását.

Az Alexa eleve az űrből jött

Érdemes megjegyezni, hogy maga az Artemis 1 még személyzet nélküli küldetés lesz, így valójában senki sem tartózkodik majd a fedélzeten, hogy tesztelje Callisto hangvezérlését. Ehelyett "virtuális legénység" fogja kiadni a parancsokat a mesterséges intelligenciának, hogy teszteljék a repülés során, egyáltalán mennyire és hogyan használható a dolog akár az olyan más fejlesztéseknél is, mint az Orion űrhajó, a Gateway Hold-űrállomás, a roverek és számos más alkalmazás. Ennyiben tehát a Callistónak egyelőre inkább csak reklámértéke van, mint tényleges haszna, de az első lépés lehet a hangutasítással is irányítható űreszközök felé.

Az új technológia egyik alapvető szerepe az lenne, hogy az űrhajósok rajta keresztül férjenek hozzáférjen és elemezzék az űrhajók telemetriai adatai. A cikk szerint ugyanis ezen a területen is igaz, hogy fuldokolnak az adatokban, miközben annak ellenére sem jutnak hozzá mindig az összes szükséges információhoz. A Callisto emellett persze vezérelheti a világítást és a kijelzőket az űrhajó belsejében, de elindíthatja az űrhajó rendszerek diagnosztikai tesztelését, vagy a Webex segítségével adatokat cserélhet, és támogathatja a whiteboarding együttműködést a földi csapatokkal.

A Callisto az Alexa fogyasztói piacon is elérhető változatát használja, az Amazon mérnökei pedig a Lockheed Martin és a Cisco munkatársaival közösen ügyködtek rajta, hogy a kihívásokkal teli környezetben is jól működjön a korlátozott internet-hozzáféréstől egészen és az Orion-kapszula belsejének sajátos akusztikájáig. A szimulátorokban való alapos tesztelést követően a projekt résztvevői úgy látják, hogy a Callisto készen áll az űrbéli bevetésre is; ebben külön érdekesség, hogy az Alexa fejlesztését állítólag már a kezdetekkor a Star Trek scifi-sorozatból megismert hangvezérlés inspirálta, így a kör be is zárulna, ha az Amazon terméke egy valódi űrhajóban jelenne meg.

Konzumer tech

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.