Nagyszabású és exkluzív együttműködésre lépett a redmondi vállalat és az OpenAI. A Microsoft egymilliárd dollárt tol az OpenAI fejlesztéseibe, de cserébe sokat is kap.

Egymilliárd már megvan abból a sok milliárd dollárból, ami egy általános – és etikus – mesterséges intelligencia kifejlesztéséhez szükséges. A héten jelentette be a Microsoft és az OpenAI nagyívű, több évre szóló exkluzív együttműködését. A redmondi vállalat egymilliárd dollárt fektet a közös fejlesztésekbe, melynek céljai között egy általános MI kifejlesztése is szerepel.

MI-ben megkerülhetetlen lesz az Azure?

A több évre szóló együttműködésnek három sarokpontja van.

1. Microsoft Azure alapokon fejlesztenek közösen MI célú szuperszámítógép-technológiákat.

2. Az OpenAI az Azure-ba portolja szolgáltatásait, amiket ott új MI-technológiák, többek között egy általános mesterséges intelligencia (Artificial General Intelligence) kifejlesztésére használnak.

3. Az új technológiák piacra vitelében a Microsoft lesz az OpenAI preferált partnere.

Ebből jól látható a Microsoft előnye: az elkövetkező néhány évben a vállalat felhős technológiája nagyon fontos szerepet kap a mesterséges intelligencia fejlesztésében, így a technológia iránt érdeklődő vállalatoknak elsődleges választása lehet az Azure.

A megállapodásról kiadott közleményben hangsúlyozzák, hogy megmarad az OpenAI egyik legfontosabb célkitűzése, amit az eredetileg nonprofit alapon működő szervezet alapítói – többek között Elon Musk (Tesla), Sam Altman (Y Combinator), Peter Thiel (Palantir) és az OpenAI jelenlegi technológiai igazgatója, Greg Brockman (egykori Stripe CTO) – kitűztek négy éve: csökkenteni annak kockázatát, hogy a mesterséges intelligencia kevesek kezében összpontosulva ellenőrizhetetlen hatalommá válhasson.

A pénz kápében érkezik az OpenAI LP-hez

Az egymilliárd dollár lényegében készpénzben érkezik az OpenAI-hoz, pontosabban annak a tavasszal létrehozott profitorientált leányvállalatához, az OpenAI LP-hez. A leányvállalatot éppen azért alapították, mert egyre nehezebb volt finanszírozni a fejlesztéseket, de az LP kvázi startupként gyűjt befektetéseket ehhez. Maga a fejlesztési munka is az OpenAI LP-ben folyik, amit a nonprofit szervezet csupán felügyel. A források felosztását a három alapterület – az általános célú mesterséges intelligencia létrehozása, az MI biztonságossá tétele, valamint az MI irányíthatósága – között is a nonprofit szervezet hatásköre, míg a fejlesztési eredmények monetizálása a leányon keresztül történik majd.

Ebbe a koncepcióba illeszkedik a Microsoft egymilliárd dollárja is. Mint azt Greg Brockman technológiai vezető a Techcrunhnak írta, a tervek szerint az egymilliárdot kevesebb mint öt év alatt költenék el.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy érdekes kitétel az együttműködésről kiadott közleményben az exkluzivitásra és a preferált partneri viszonyra utaló kifejezés. Az OpenAI ugyanis az MI-kutatók szabad együttműködésére épül, és ennek jegyében a közreműködők megosztják egymással munkájuk részeredményeit, a szabadalmakat pedig megosztják másokkal. Az OpenAI jelenleg érvényes chartája azonban tartalmaz erre vonatkozóan egy olyan megszorítást: biztonsági megfontolásokból korlátozható az eredmények hozzáférhetősége.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.