Másként nem tudnak elegendő forrást biztosítani a továbblépéshez. A nagy fejlesztőcégekkel versenyeznek, de továbbra is a biztonságos mesterséges intelligencia a céljuk.
Hirdetés
 

Átalakul az OpenAI, hogy újabb forrásokat tudjon bevonni a fejlesztésekhez, jelentette be a többek között Peter Thiel, Elon Musk és Reid Hoffman által gründolt szervezet. Mint a szervezet közleménye írja, az elkövetkezendő években további dollármilliárdokat kell költeni a fejlesztésekre, és ennek finanszírozására van szükség egy a startupokéhoz hasonló működésű szervezeti egység létrehozására. Az alapítók ettől azt várják, hogy további piaci forrásokat tudnak bevonni az OpenAI-ba.

Biztonságos AI-t mindenkinek

Bő három éve, 2015 decemberében jelentették be az OpenAI-kezdeményezést, melynek eredeti célja egy széles körben hozzáférhető általános mesterséges intelligencia létrehozása. Az általános hozzáférhetőség volt fontos alapelv, mert az alapítók ezzel gondolták kivédeni a veszélyt, hogy az MI néhány nagyobb vállalat vagy állam kezében összpontosulva ellenőrizhetetlen hatalommá válhasson.

A kezdeményezés mögé, amely eredetileg Elon Musk (Tesla) és Peter Thiel (Palantir, Founder Fund, Facebook stb.) ötlete volt, beállt Reid Hoffman (LinkedIn), Greg Brockman (egykori Stripe CTO), valamint két Y Combinator-alapító, Jessica Livingston és Sam Altman is. (Az alapítók közül Elon Musk tavaly februárban kiszállt a szervezetből, mivel az ott folyó munka összeférhetetlen volt a Teslánál végzett hasonló fejlesztésekkel.)

Az OpenAI alapításakor ambiciózus terveit eredetileg nagyjából egymilliárd dollár forrásból kívánta megvalósítani. Azóta azonban az alapítóknak azzal kellett szembesülniük, hogy ez kevés, és ha valóban eredményt akarnak felmutatni, további források bevonására lesz szükség. A nagy techcégek mint az IBM, a Google vagy a Facebook ugyanis komoly tőkét fektetnek az MI-technológiákba, így az OpenAI-nak velük kell versenyeznie többek között a fejlesztőkért.

A célok nem változnak

A további források biztosítására a szervezet létrehoz a nonprofit mellett egy profitorientált kart is, az OpenAI LP-t. Ez lényegében startupként gyűjt befektetéseket (magas kockázat – nagy megtérülés). Ebben folyik a lényegi fejlesztési munka. A nonprofit Open AI szerepe ennek a munkának a felügyelete lesz: bár a források az OpenAI LP-hez folynak be, azok felhasználásába, illetve a három fő területre történő szétosztásába a nonprofit szervezetnek továbbra is nagy beleszólása lesz. Egy olyan profitorientált és nonprofit hibrid jön létre, ahol a befektetőknek csak akkor jutnak pénzükhöz, ha a nyereség elér egy bizonyos szintet.

Az OpenAI LP, tehát a profitorientált szervezeti egység mintegy száz fővel működik, és három alapterületet kutat: az általános célú mesterséges intelligencia létrehozásának lehetőségét, az MI biztonságossá tételének feltételeit (ember-gép együttműködés), valamint az MI irányíthatóságát.

Az OpenAI közleménye hangsúlyozza, hogy továbbra sem változik a szervezet célja, azaz általánosan hozzáférhető és biztonságos mesterséges intelligenciát kívánnak létrehozni.

Cloud & big data

Megolajozza az MI-ügynökökkel végzett vásárlást a Google

A techóriás szeretné, ha a felhasználóknak már a chatbotokkal folytatott beszélgetésről se kelljen átkattintaniuk, ha venni akarnak valamit.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.