A kínai hatóságok bejelentették: kiberbiztonsági szempontból fogják felülvizsgálni a Micron Technology memórigyártó csipjeit.

Pénteken a kínai kiberteret felügyelő hatóság bejelentette: kiemelten fogják vizsgálni biztonsági szempontból az amerikai Micron Technology országban értékesített csipjeit. A Cyberspace Administration of China (CAC) pénteken adott ki erről közleményt. A hivatal a kritikus információs infrastruktúra ellátási láncának fokozott védelmével, a rejtett kockázatok kiszűrésével és nemzetbiztonsági okokkal magyarázta az intézkedést.

A hivatal nem közölt részleteket, írja a Reuters, így egyelőre nem tudni, hogy a vizsgálat a Micron teljes portfóliójára vagy csak néhány termékekére vonatkozik-e.

A Micron közleményben erősítette meg a döntést. A vállalat folyamatosan tartja a kapcsolatot a kínai kormányhivatallal, és teljes mértékben együttműködik vele. Ugyanakkor termékei abszolút biztonságosak, idézi a közleményt a Reuters. A vállalat egyébként nem csak szállít, hanem termel is Kínában: Sanghajban és Sencsenben irodája, Hszianban pedig csiptokozó üzeme működik. Sanghajban korábban folyt DRAM-tervezés is, de azt 2022 elején leállították.

Csapásra csapással

A kínai döntés csak részben meglepetés. Az USA az utóbbi években egy sor technológiai területen (pl. mesterséges intelligencia, csipgyártás) szigorította a Kínába irányuló exportot, és sikerült rávennie a csipgyártásban kulcsszerepet játszó szövetséges országokat is, mindenekelőtt Hollandiát (ASML) és Japánt (Tokyo Electron), hogy csatlakozzanak a korlátozásokhoz. A csipgyártást nem véletlenül kezelik kiemelten: csip mindenhez kell, legyen az MI vagy fejlett katonai eszköz. A Micron pedig a világ egyik legnagyobb (az USA legnagyobb) memóriagyártójaként gazdaságilag is fontos szereplője az ágazatnak.

A Financial Times arra hívja fel a figyelmet, hogy Kína hollandiai nagykövete már korábban jelezte: következményei lesznek, ha Hollandia más nyugati államokkal karöltve folytatja exportkorlátozó politikáját. Matthew Bryson, a Wedbush Securities elemzője, szerint ez most bekövetkezett: a Micronnal szemben bevezetett kínai intézkedés egyértelmű elmozdulás jelent Peking korábbi taktikájához képest, és más cégeknek is fel kell készülniük hasonlóra, nyilatkozta a Reutersnek.

A Micron azért különösen sebezhető, mert bevételeinek kb. a 10 százaléka Kínából származik. Nemcsak kínai cégeknek szállít, hanem az országban gyártó és gyártató külföldi vállalatoknak is. Azt egyelőre nem látni, hogy a döntés visszaveti-e a vállalatot, mert nem tudni, hogy például azokat a termékeket is vizsgálja-e hatóság, melyeket ez az utóbbi ügyfélkör vásárol tőle. Ez azért lényeges kérdés, mert ők vannak többségben.

A vállalat amúgy számolt az estleges szankciókkal, idézi fel a Financial Times. Márciusi pénzügyi jelentésében a kockázatok között sorolja fel annak lehetőségét, hogy a kínai kormány korlátozhatja tevékenységüket az ottani piacon. A Micron a jelentésben arra is felhívja a figyelmet, hogy az egész ipar számára jelentős kockázat, hogy Kína a világ első számú ritkaföldfém-kitermelője.

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.