Ez különösen a magasan kvalifikált alkalmazottakkal szemben teremt feszültséget, akik egyre nagyobb arányban viselik rosszul, ha emiatt veszik el tőle a távmunka lehetőségét.
Hirdetés
 

Egy tengerentúli felmérésben résztvevő vállalati vezetőknek már valamivel több mint fele nyilatkozott úgy, hogy szükségesnek tartaná az alkalmazottak teljes munkaidős visszahívását az irodába. Harmad részük egyenesen úgy gondolja, hogy a dolgozók motiváltabbak lesznek, ha biztosak benne, hogy a vezetőség figyeli őket, a válaszadók negyede pedig azt is a heti öt napos irodai munkavégzés előnyei közé sorolja, hogy ott a beosztottaknak kevesebb lehetősége van hosszú szüneteket tartani.

A Fiverr munkaközvetítő és a Censuswide közös kutatása az ezernél is több közép- és nagyvállalati vezető véleményének feldolgozása után arra jutott, hogy mindössze 12 támogatja a távmunka rugalmas engedélyezését, miközben tízből négyen kiemelték a fizikai jelenlét előnyei között a vállalati infrastruktúrához való egyeszerűbb hozzéférést és a kommunikációt, csaknem ugyanennyien pedig felhozták a teljes munkaidős irodai munka kedvező hatásait a szakmai fejlődésre és a karrier előrehaladására is.

Az arányok ismeretében szinte nem is érdekes, hogy a távmunkát támogató menedzserek szerint miért érdemes lazábban állni a kérdéshez (a felmérésről egy részletesebb összefoglaló is olvasható a Businesswire oldalán), de szerintük mindennek az ellenkezője igaz. A távmunka kiegyensúlyozottabbá és termelékenyebbé tesz, az otthonról dolgozók jobban teljesítik a feladataikat, ráadásul senki sem szereti, ha főnökei és kollégái folyamatosan megfigyelik, vagy megszabják neki, hogy mikor mekkora szüneteket tarthat.

Nem igazán közelednek az álláspontok

Fontos megállapítás lehet azonban, hogy az ilyen dolgozói elvárásoknak való megfelelés ösztönözheti a magasan képzett munkavállalók számának növekedését. A Fiverr egy másik, alkalmazotti felmérése alapján a távmunkások nagyobb része akkor venné fontolóra az irodába való visszatérést, ha erre fizetésemeléssel és kiegészítő juttatásokkal ösztönöznék, 61,24% mondta azt, hogy fontolóra venné, hogy visszatérjen az irodába, de összességében már 42 százalékuk fontolná meg a felmondást amitatt, ha cégénél nem engedélyeznék neki a távmunkát.

A visszatérés egyébként olyan extra költségekkel járhat, amelyekre a jelenlegi gazdasági körülmények között mind többen érzékenyek, a legfiatalabb (Z generációs) munkavállalók pedig az átlagosnál sokkal magasabb arányban ragaszkodnak az otthoni munka legalább részleges lehetőségéhez. Ahogy a Business Insider beszámolója is kiemeli a kutatással kapcsolatban, a jelek szerint tényleg komoly huzavona zajlik a vezetők és az alkalmazottak között, és különösen a magasan képzett szakemberek váltak rá sokkal érzékenyebbé, ha korlátozni próbálják, hogy mikor és honnan kell dolgozniuk.

Igaz, hogy az emelkedő költségek és az elbocsátástól való félelem is újrarajzolja az erőviszonyokat a munkavállalók és munkaadók között, vagyis jelen pillanatban az utóbbiak pozíciója tűnik erősebbnek. Az viszont tény, hogy az emberek alapvetően megkedvelték a távmunkával járó előnyöket, így nem feltétlenül jó ötlet túlerőltetni a visszarendeződést, ami a későbbiekben több problémát okozhat, mint amekkora hasznot remélnek tőle rövid távon.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.