Az NMHH kutatása szerint már a felnőttek és a gimnazista korúak 67 százalékának van mobilnetje.

Még mindig a vezetékes net a népszerűbb, a mobilnetet inkább kiegészítő jelleggel használják az előfizetők, derül ki az Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy augusztus-szeptember folyamán készített és most publikált reprezentatív felméréséből. Az internetpenetrációra egyébként nem lehet panasz: hatból öt ember hozzáfér valamilyen internetezési lehetőséghez az otthonában.

A mobilnetet segítette a pandémia

A hatóság mérései szerint amikor a háztartások szembesültek azzal, hogy a járványhelyzet miatt megnövekedett az otthoni internetforgalom, elsősorban mobilnettel bővítettek. (A választásban valószínűleg szerepe volt a szolgáltatók extra kedvezményeinek is.) Ennek ellenére a fogyasztók otthon továbbra is a vezetékes hozzáférést részesítik előnyben.

A felmérés szerint jelenleg a középiskolás korú és felnőtt népesség háromnegyedének (76 százalék) van vezetékes netje otthon, és kétharmaduknak (67 százalék) mobilinternet-előfizetése. Utóbbi népszerűségét persze elsősorban az mutatja, hogy egyelőre mindössze 9 százalékuk használ csak mobilnetet (a járványhelyzet előtt arányuk 7 százalék volt). A csak vezetékes netet használók aránya éppen ennek a duplája, 18 százalék. Sajnos a középiskolás és felnőtt népesség 16 százalékának még mindig semmiféle internet-hozzáférése sincs az otthonában.

 
NMHH, mobilpenetráció, 2020 szeptember
Infogram


A mobil- és vezetékes nettel is rendelkezők főleg a vezetékes elérést preferálják. Kétharmaduk kizárólag (!) vagy túlnyomóan ezt használja. Csupán 5 százalékuk válaszolta, hogy nagyrészt a telefonos mobilnetjét használja otthon is. 30 százalékuk megközelítőleg azonos arányban használja a kétféle lehetőséget. (Ezek az arányok nem változtak tavaly óta.)

A vezetékes net jobban szétosztható

A vezetékes net népszerűségének oka az, mondták a válaszadók, hogy egy havidíjért több családtag tudja használni (41 százalék), több telefon is rákapcsolható (34 százalék). Fontos előnynek értékelték még, hogy nincs adatkorlátja (36 százalék), megbízhatóbb a mobilkapcsolatnál (35 százalék), illetve hogy olcsóbb, mint a mobilinternet (33 százalék).

Ehhez képest különösen érdekes, hogy kik és mely régiókban használnak kizárólag mobilnetet: jellemzően Észak-Magyarországon élő, a legalsó jövedelmi csoportba tartozó fiatal, képzelten férfiak, akiknek gyerekeik is vannak vagy ők maguk még gyerekek (14 és 39 év közöttiek), dolgoznak vagy fiatal inaktívak (például mert még iskolába járnak, gyesen/gyeden vannak vagy munkanélküliek) és általában községekben, falvakban laknak.

A csak vezetékes internettel rendelkezők többsége nehezebb anyagi helyzetben élő vidéki, kisebb településen élő nyugdíjas. Jellemzően nők, általában falusias környezetben, alacsonyabb iskolai végzettséggel, akik a legalsó jövedelmi csoportba, de már a középső vagyoni harmadba tartoznak, és háztartásukban két idős ember él együtt gyerek nélkül. A csak mobilnetezőkhöz hasonlóan kezdő netezőnek vallják magukat és nem nagy az adatforgalmuk.

 
NMHH: internetes tevékenységek 2019/2020
Infogram


A mindkét hozzáféréssel rendelkezők minden szempontból magasabb státuszúak. Az ország középső részén, Nyugat- és Dél-Dunántúlon nagyvárosi környezetben élnek, felső és középső vagyoni csoportokba tartoznak, képzett fiatalok és középkorúak, akik gyerekkel élnek együtt. Közülük sokan haladó vagy profi nethasználóként tekintenek magukra és nagy adatforgalmat generálnak a hálózatokon, sok internetes filmet néznek, videótelefonálnak, nagyméretű fájlokat küldenek. A csak vezetékes internettel rendelkezők többsége nehezebb anyagi helyzetben élő vidéki, kisebb településen élő nyugdíjas.

Mobilitás

A Temuról szólt az első negyedév a hazai e-kereskedelemben

A hazánkban alig több mint fél éve megjelent kínai webshop mellett nehéz labdába rúgni a magyar kereskedőknek - derül ki egy ma közzétett kutatásból.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.