Egy gyártó vállalatnál az IT feladatai túlmutattak az otthoni munkavégzés feltételeinek kialakításán – derül ki az Electrolux IT-vezetőjének írásából.
Hirdetés
 

Magyar CIO-k kérdeznek egymástól. A központi téma: kinek mi volt a legnagyobb kihívás a koronavírus okozta helyzetben, és azt hogyan, milyen eszközökkel, módszerekkel sikerült kezelni. (A korábbi kérdéseket és válaszokat itt gyűjtöttük össze.). Fritsch Róbert, a Fővárosi Vízművek informatikai igazgatója, a Vezető Informatikusok Szövetsége alelnöke kérdezte Fekete Pétertől, az Electrolux IT-vezetőjétől:

Egy gyár életében milyen változásokat hozott a COVID-19-válság, és hosszú távon, milyen változásokra kell berendezkedni?

Gyártani még nem tudunk távolról, nem voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy "csak" a home office feltételeit kellett megteremtenünk. Két részre kellett osztanunk a kezelendő problémakört. Egyik a termelésben és a termeléskiszolgálásban közvetlenül részt vevő kollégák védelmének biztosítása, akiknek fizikai jelenléte a gyárakban mindenképpen szükséges. A másik pedig azon kollégák távmunkához szükséges körülményeinek biztosítása, akik részben vagy egészben távolról is el tudják látni a feladatukat.

Az Electroluxnál évek óta tudatosan vezetünk be kollaborációt, távmunkát támogató megoldásokat, az otthoni munkavégzésre eddig is lehetősége volt a kollégáknak. Ennek köszönhetően ezt a részét viszonylag könnyedén és sikeresen vettük a kihívásnak. Amin dolgozni kellett, az a sávszélesség-bővítések, licencszám-emelés, amivel a hirtelen megugró "smart working" igényeket ki tudtuk elégíteni.

Kidolgoztuk a folyamatát annak, hogy a kollégák hazavihessék a szükséges informatikai eszközöket. Ahol csak lehetett, a papír alapú dokumentumokról elektronikus iratkezelésre tértünk át. Az informatikai rendszereink elérése sem okozott problémát, hibrid felhős környezetben dolgozunk, az alkalmazások jó része internetkapcsolattal elérhető, a többire pedig rendelkeztük már VPN-megoldással, amelynek a kliensét kiajánlottuk az összes számítógépre a desktopokat is beleértve. Folyamatosan monitoroztuk a kapcsolati adatokat, néztük platformonként a kihasználtságot, licencszámot, időbeli eloszlást, csúcsokat, és ezek alapján hoztunk intézkedéseket. Információs kampányt indítottunk a távmunkához kapcsolódó alkalmazások megismertetésére, rövid kivonatok készültek, oktatóvideókat tettünk elérhetővé. Úgy sikerült ezt elérni, hogy az informatikai biztonságot mindig szem előtt tartottuk. Tettünk 1-2 átmenti engedményt, de ezek nem voltak olyanok, amikkel a rizikó jelentősen növekedett volna.

Térjünk át akkor a gyári környezetre, és itt most "kitekintésként" nem az informatikai vetületével foglalkoznék. Az Electroluxnál a biztonság az első, ez a mindennapi munkavégzésünk alapja. Így az összes telephelyünkön abszolút prioritást élvez a biztonságos munkavégzés biztosítása, a kialakult járványhelyzetben a WHO ajánlásával összhangban fontos megelőző intézkedéseket foganatosítottunk, ezenkívül IT-oldalról számítógéppel összekötött hőkamerás rendszert vezettünk be, illetve jelenleg is szigorú szabályokat követve működünk. Kiemelném, hogy esetünkben napi több ezer ki-, illetve beléptetésről beszélünk, melyek nagy része a műszakkezdésre és befejezésre koncentrálódott.

Ezért megelőző intézkedéseink között szerepelt szigorú korlátozások bevezetése a látogatók fogadására, az üzleti utazásokra és találkozók szervezésére vonatkozóan; a jászberényi és a nyíregyházi telephelyeinken bevezetett testhőmérséklet-ellenőrzés, valamint a már említett távmunka, a home office lehetőségének széles körű kiterjesztése mindenütt és minden területen, ahol ez lehetséges.

Ezeken felül az Electrolux általános tájékoztató kampányt folytatott és jelenleg is folytat a munkatársak körében annak érdekében, hogy csökkentse a COVID-19 terjedésének kockázatát, valamennyi létesítményében elérhetővé tette a szükséges higiéniai eszközöket, továbbá szigorította a takarításra és a fertőtlenítésre vonatkozó előírásait. A helyzet alakulását a svéd vállalat globális és helyi szinten is folyamatosan nyomon követi, és minden szükséges intézkedést megtett és megtesz az egészségügyi kockázat elkerülése érdekében.

Összefoglalva gyorsan és hatékonyan tudtunk alkalmazkodni az új helyzethez, amit nagyban támogatott a munkatársakkal folytatott folyamatos kommunikáció.

A jövőben még inkább előtérbe kerül a biztonság

És hogy hosszabb távon milyen hatások várhatók? A felhőszolgáltatások és ezzel karöltve a cybersecurity egyértelműen erősödni fog. A cégek még jobban előnyben fogják részesíteni a hordozható eszközöket. Egyértelmű előrelépést várok a digitális aláírás használatában, a digitális dokumentummenedzsment rendszerek terjedésében. A gyártó cégeknél nem lehet kérdés a további automatizálás, a robotok szélesebb körű alkalmazása.

Az irodák, közösségi terek átalakulnak, a cégek kialakítják, vagy felülvizsgálják a home office szabályzatot, kibővítve annak lehetőségét. A vezetőknek, a HR-nak alkalmazkodnia kell ehhez, és támogatnia kell az "új normált".

Fekete Péter kérdése Rafaez Róberthez, a Béres Gyógyszergyár informatikai igazgatójához szól:

Egy gyógyszergyárnak milyen gyógyszere volt a koronavírus-járvány okozta helyzet kezelésére? Hogyan alakul az üzleti környezet, és hogyan állt helyt az IT? Laikusként azt gondolnánk, egy gyógyszergyár üzletileg csak győztesként jöhet ki egy ilyen helyzetből. Alátámasztják ezt a vélekedést a számok?

A sorozatban megjelent kérdéseket és válaszokat itt találja egybegyűjtve.

Cloud & big data

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.