Az elmúlt napokban mindenhol a vezető hírek között van a kínai és indiai katonák hetek óta tartó csatározása a Ladakh régió vitatott határterületén, amelynek egy hétfői, több száz fős tömegverekedésben már halálos áldozatai voltak. Bár a himalájai határszakasz ügyének politikai rendezése már több mint száz éve megoldatlan probléma, ilyen súlyos konfrontáció már nagyon hosszú ideje nem volt a két, azóta atomhatalommá vált ázsiai ország között. A korábbi megállapodásoknak megfelelően fegyver nélkül járőröző katonák állítólag botokkal, kövekkel és szögesdróttal körbetekert vasrudakkal estek egymásnak, és nem feltétlenül ez volt az egyetlen ilyen eset, csak mert ez kapott elsőként komolyabb visszhangot.

A beszámolókból kiderül, hogy sosem lehet pontosan tudni, mi folyik valójában az elzárt és szigorúan ellenőrzött területeken. A mostani összecsapás azonban több tucatnyi katona életébe kerülhetettt mindkét oldalon, nem beszélve a többször annyi sebesültről, és a jelentésekben újra nagyobb szabású, műholdképeken is követhető csapatmozgásokról lehet olvasni. A helyzet már jó hatvan éve nem volt ilyen feszült a vitatott határszakaszok mellett, és egyre több helyen latolgatják a nukleáris konfliktus esélyeit.

Bár a kommentárok szerint nyilvánvaló, hogy ez egyik félnek sem lenne érdeke, azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy az erőegyensúly az utóbbi évtizedekben nagyon elbillent Peking irányába, ami éppenséggel sosem kedvez a deeszkalációnak. Az Index riportja szerint ahhoz képest, hogy a 80-as és a 90-es évek fordulóján Kína és India gazdasági és katonai költségvetése nagyjából azonos volt, ma a kínai gazdaság már az ötszöröse, a kínai katonai költségvetés a négyszerese az indiainak. Ez pedig már nem ugyanaz a szint, mint a Pakisztánnal szembeni hagyományos kardcsörtetés.

Nem hadsereggel, de már megszállták Indiát

A dolog másik, és számunkra is érdekesebb vetületét dolgozza fel a ZDNet pénteki összeállítása, amely egy kevésbé nyilvánvaló szempontból is megvizsgálja a helyzet további elmérgesedésének a lehetőségét. A lap összeállításából kiderül, hogy Kína az előző évet 50 milliárd dollár kereskedelmi többlettel zárta India felé, és 2015 óta nagyjából 7 milliárd dollárnyi kínai befektetői tőke áramlott az indiai cégekbe, nem beszélve a további, legalább 26 milliárd dollár értékben meghatározott kínai befektetési célpontokról. Jelenleg is 5,6 milliárd dollárjuk áll összesen 118 darab 10 évnél fiatalabb indiai startup cégben, nem beszélve a korábban már levezényelt exitekről.

A mumbai Gateway House think-tank szerint a 30 kínai unikornis (vagyis legalább egymilliárd dollárra értékelt startup) közül legalább 18 cégnek vannak befektetői a jelentősebb kínai technológiai vállalatok között – ilyen mások mellett a BigBasket, a Flipkart, a Zomato, a Paytm, az Ola vagy az Oyo. Ez a trend pedig egyre erősödik, mivel a legtöbb indiai tőkebefektetés mögött gazdag magánszemélyek vagy családi vállalkozások állnak, akiknek ahhoz azért nincs elég forrásuk, hogy dollár-százmilliókat öljenek bele a korai stádiumban járó startupok veszteségeinek finanszírozásába. Szemben a kínai technológiai óriáscégekkel, amelyeknek ez kis túlzással aprópénznek számít, ha ígéretes befektetésekről van szó.

A kínai dominancia más megközelítésből is szembetűnő ezen a területen: a 100 legnépszerűbb indiai okostelefonos alkalmazás közül például 44-et jegyeznek kínai gyártók, akik a top10-ben is 5 helyet foglalnak el. Az IDC adatai alapján az 5 legnépszerűbb okostelefon-márka között 4 kínai brand szerepel (Xiaomi, Vivo, Oppo, Realme), amelyek 2019-ben összesen 16 milliárd dolláros forgalmat hoztak össze Indiában. A társaságok mindegyike gyártóüzemeket is működtet a szomszédos országban, összességében több száz ezer embert foglalkoztatva.

A két gazdaságnak szüksége van egymásra

Az év elején az indiai kormány már megpróbálkozott olyan új szabályok bevezetésével, amelyek az Indiával határos országokból áramló közvetlen befektetésekre vonatkoztak, de ezek a kommentárok szerint meglehetősen homályosak voltak, és mostanra már a kormányzat is a felülvizsgálatukra készül. A ZDNet elemzése a példák során keresztül arra a következtetésre jut, hogy manapság a tőke és a technológia áramlása határozza meg Kína és India viszonyát, ebben pedig nem sokat számít, hogy mindkét ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Sőt az indiai tüntetők is nyugodtan égethetik Hszi Csin-ping kínai elnök képmásait, amíg nem mondanak le a zsebükben lapuló, olcsó kínai okostelefonokról.

Az indiai kormány a mostani konfliktus örvén már gazdasági szankciókat is bejelentett Kínával szemben. Felmondtak egy 65 millió dollár értékű vasúti fejlesztést, amelyet eredetileg a China Railway Signal and Communication nyert meg, és a telekommunikációs minisztérium arra utasította a két, állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatót, hogy az új generációs 5G hálózatok kiépítésénél ne használja a kínai szállítók eszközeit. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a Huawei és a ZTE eddig kifejezetten aktív szereplője volt Indiában a kommunikációs hálózatok fejlesztésének.

A privát szolgáltatóknak ugyanakkor nem tiltották meg, hogy a Huaweijel szerződjenek, ami jól mutatja a felek egymásrautaltságát. Bár az erőegyensúly valóban erősen elbillen Kína felé, és India nem engedheti meg magának, hogy a kínaiak jóval drágábban dolgozó versenytársaival boltoljon, a kínai gyártóknak a jelenlegi helyzetükben ugyanilyen nagy szükségük van a hatalmas indiai piacra.