A Facebooknak nem sikerült megszereznie az izraeli közösségi térképszolgáltatót, a Google lehet a befutó.
Az öt éve működő, Izraelben alapított Waze szerénység nélkül elmondhatja magáról, hogy kapós lett az utóbbi időben. Csak úgy legyeskednek körülötte az óriás cégek, a felvásárlás híre hónapok óta tartja magát, és az is nyílt titok, hogy egymilliárd dollár körüli összegbe fog kerülni annak a vállalatnak, aki végül meg tud állapodni a navigációs és térképalkalmazást fejlesztő Waze-zel.

Facebook nem, Google igen  Az izraeli Globe újságírói azt állítják, hogy lassan végéhez közelednek a Waze és a Google vezetői közötti tárgyalások, aminek eredményeképpen 1,3 milliárd dollárért a Google-é lehet a közel 100 főt foglalkoztató és 50 millió felhasználóval rendelkező Waze. Az izraeli, még mindig startup státuszban lévő cég nem volt szívbajos, hiszen már 2012-ben erős érdeklődés mutatkozott irányukban. Azóta összeboronálták őket a Microsofttal, az Apple-lel, de a legkonkrétabb információk a Facebook ajánlatával kapcsolatban láttak napvilágot.

Ezek szerint a Facebook 1 milliárd dollárért vette volna meg a Waze-t, azonban tulajdonosaik több kérdésben sem tudtak megegyezni. Az egyik tényező az ár volt, a másik pedig az, hogy az izraeliek nem szívesen hagyták volna el országukat, a Facebook vezetősége azonban ragaszkodott hozzá, hogy a Waze teljes üzleti egysége átköltözzön Kaliforniába. 

Waze: mindenki őket akarja

Maradhatnak Izraelben  A fenti akadályok miatt az üzlet meghiúsult, ekkor jött azonban képbe a Google, aki a Globe szerint a Facebooknál többet, 1,3 milliárd USD-t ajánlottak a Waze-ért, illetve beleegyeztek abba, hogy a csapat továbbra is Izraelben dolgozhasson. Utóbbi nem jelent komoly problémát a Google számára, mivel a korábbi izraeli felvásárlások miatt irodát működtet az országban, ami szöges ellentétben áll a Faceboookkal, hiszen ők a felvásárlásaik után rendszerint bezáratják a helyi irodákat, az alkalmazottakat pedig áttelepítik az Egyesült Államokba. 

A Globe forrása szerint az üzlet megkötése után a Waze továbbra is önálló alkalmazásként fog működni, az igazi értékét adó adatbázist pedig integrálják a Google Maps-be. Sőt, a Waze is profitálni fog a megállapodásból, mert a közösségi alapokon nyugvó alkalmazás ugyanúgy hozzáférést kap a Google Maps adatbázisához. Ez beleillik a Google stratégiájába, hiszen pár héttel ezelőtt a cég bejelentette a térképszolgáltatás teljes megújítását, ami a még jobb személyre szabhatóságban fogható meg leginkább. A források szerint a megállapodást napokon belül, még ezen a héten bejelenthetik a cégek, most azonban sem a Waze, sem a Google képviselői nem kívánták kommentálni a híreket. 

A Waze erőssége a térképet építő közösségben rejlik

Nem minden arany...  Amennyiben 1,3 milliárd USD marad a vételár, akkor dollárban kifejezve ez lesz a Google negyedik legnagyobb felvásárlása. Ennél többet a YouTube ért meg a vállalatnak még 2006-ban (1,65 millárd), a DoubleClick-ért (online hirdetési oldal) még többet, 3,2 milliárdot fizettek ki 2007-ben, a legfrissebb bevásárlás pedig a Motorola Mobility-hez kapcsolódik, amit 2011-ben rekordösszegért, 12,5 milliárdért szerzett meg a Google.

Míg a legtöbb bevásárlás a kritikák ellenére is sikeresnek mondható utólag, azért akadnak olyan tranzakciók, amelyek kudarccal végződtek. Ilyen volt a Dodgeball mobilszolgáltató 2005-ös megszerzése, a közösségi játékokkal foglalkozó Slide 2010-es felvásárlása, vagy az utazási információs szolgáltató, a Frommer 2012-ben történt felvásárlása, amit a Google azóta már tovább is értékesített.

Milliárdos felvásárlásra készül a Facebook 
Alternatív energiában utazó startupot vásárolt a Google
Újra szívesen vásárol cégeket a Google 
Spekuláció a facebookos WhatsApp-felvásárlás 

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.