Mások szerint ilyesmire még jó 20 évet kell várnunk, de a Google szerint már sokkal hamarabb bevethető lesz az új technológia az anyagtudományokban vagy az új energiaforrások kutatásában.
Hirdetés
 

A Google illetékes vezetője szerint a vállalat célja, hogy öt éven belül olyn kereskedelmi kvantumszámítási alkalmazásokat adjon ki, amelyek csak ennek a technológiának a degítségével megvalósíthatók. Hartmut Neven, a Google Quantum AI alapítója és vezetője a Reuters nyilatkozva elmondta, hogy ezek első körben az anyagtudományhoz kapcsolódnak majd, ami felhasználható lesz mások mellett az elektromos autókba való, fejlettebb akkumulátorainak gyártásához, de új gyógyszerek és potenciálisan az újabb energiaforrások fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak majd.

Az előrejelzés jelentősége, hogy az ilyen alkalmazások lehetőségét meglehetős bizonytalanság övezi: a szükséges áttörésre a befektetők és a szakértők a több évestől a több évtizedes távlatokig hivatkoznak. Maguk a tudósok is hosszú ideje vitatkoznak a hagyományos számítógépeknél ezerszer erősebb megoldások lehetőségeiről, amit sokan a mesterséges intelligenciánál is sokkal nagyobb dobásnak tartanak: az egyik legelismertebb elméleti fizikus például "hi-tech magnetofonnak" nevezte a ChatGPT-t, megállapítva, hogy "a jövőt a kvantumszámítógépek írják".

A befektetők nem szeretnének 20 évet várni

A két terület egyébként hasonló lehet abból a szempontból, hogy az említett ChatGPT 2022-es indulása előtt a mesterséges intelligencia is leginkább a tudósok számára volt elérhető, akik szinte csendben produkálták az egyre jelentősebb eredményeket a fejlesztések felgyorsítására, miközben keveseknek volt róla határozott elképzelése, hogy az MI-ből mikor lehet kereskedelmileg hasznos technológia. Igaz, hogy ez a hasznosság a ígéretekkel összevetve még ma is minimum véleményes, az MI már sokkal kézenfoghatób dolog a kvantum-számítástechnikához képest.

Az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang a januári CES-en úgy becsülte, hogy a kereskedelmileg értékelhető kvantumszámítógépek megjelenése bőven távolabb van öt évnél, és körülbelül két évtizedet adott még a gyakorlati felhasználások megjelenésére. Ez a megjegyzése a Reuters beszámolója szerint úgy is 8 milliárd dollárt borotvált le a kvantum-számítástechnikai profilú cégek piaci értékéből, hogy a Google decemberben bejelentette a mérföldkőnek nevezett Willow csipet, amit egy analógiával az 1G-2G váltás jelentőségéhez hasonlított ezen a területen.

Piaci hírek

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.