Az algoritmusokra való túlzott támaszkodás PR-katasztrófát hozott, amire már a cégvezetés is kénytelen volt reagálni.
Hirdetés
 

Egyre kacskaringósabb kanyarokat vesz a Duolingónál a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hozzáállás, a helyzet pedig annyira gyorsan változik, hogy ember (vagy MI) legyen a talpán, aki tudja, aktuálisan éppen merre van az előre a nyelvtanuló alkalmazás fejlesztőjénél.

A történet közel másfél évvel ezelőtt indult, amikor is a cég elkezdett megválni vállalkozói szerződés keretében dolgozó munkatársaitól, mivel a generatív algoritmusok munkába állításával az ő hozzájárulásukra már nem volt szükség. Erre a folyamatra idén tavasszal pedig még rá is erősített a menedzsment.

Algoritmusok előre!

Április végén Luis von Ahn, a Duolingo vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég AI-first szemléletre vált, azaz a továbbiakban minden vállalati folyamatot, fejlesztést a mesterséges intelligencia potenciális felhasználása mentén képzelnek megvalósítani. Ennek részeként tovább folytatódik a szerződéses kollégák leépítése, házon belül pedig csak akkor merülhet fel bármelyik részlegnél a felvétel gondolata, ha az adott csapat már bizonyíthatóan nem képes többet automatizálni a rájuk szabott feladatokon.

A hivatalos LinkedIn-fiók által is kiposztolt vezetői körlevél azonban valóságos gyűlöletcunamit indított be, és a bejegyzés alatt gyorsan felszaporodtak a negatív kommentek. Az emberi munkatársakat elküldő, a nyelvleckéket gépekkel megírató CEO-t első körben azonban még ez sem zavarta. Sőt egy héttel később inkább még jobban rálépett a pedálra: egy podcastban tovább dicsőítette az algoritmusokat, amelyek szerinte hamarosan az iskolai tanárokat is le fogják váltani.

A cég körül kialakult egyre toxikusabb légkört aztán az alábbi, viccesnek szánt Instagram-videóval próbálta elütni a Duolingo PR-csapata.
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Duolingo (@duolingo) által megosztott bejegyzés

 

Borítékolható volt, hogy a vélhetően kifejezetten felsőbb utasításra készített kisfilm csak olaj lesz a tűzre, az pedig csak tovább fokozta az ellenséges hangulatott, hogy a vállalat egyéb esetekben interaktív közösségi csapata egyetlen MI-vel kapcsolatos megnyilvánulásra sem reagált.

Ezen a ponton adta be a derekát von Ahn, és egy LinkedIn-posztban próbált kozmetikázni álláspontján. A jövőképét "bővebb kontextusba helyező" írásban többek között leszögezi, hogy nem gondolja, hogy az MI kiválthatná az emberek által végzett munkát, és valójában a cégnél ugyanolyan ütemben folyik az új kollégák felvétele, mint korábban. Az algoritmusok bevetése pedig csak arra kell, hogy felgyorsítsa azt, amin dolgoznak, hogy abból ugyanolyan vagy jobb minőségű végeredmény szülessen.

Máshol sem ment könnyen

Hogy a Duolingo vezérigazgatójának éles irányváltása mennyire jöhetett őszinte felismerésből, azt döntse el mindenki maga. Az viszont tény, hogy a generatív modellek és chatbotok erőltetett bevezetésével már máshol is pórul jártak.

A svéd Klarnánál először a marketing részleget, majd az ügyfélszolgálatot tisztították meg a sok rossz tulajdonsággal bíró (például fizetést kérő) emberektől. A kezdeti lelkesedést aztán keserű beismerés váltotta fel, mert kiderült, hiába dolgoznak gyorsabban a chatbotok, ha az általuk végzett munka minősége gyatra, az ügyfelek pedig inkább hús-vér emberekkel szeretnének egyeztetni.

A tapasztalatokat látva a vezetőség kénytelen volt elismerni, hogy túlzott fókuszt helyeztek a költségcsökkentésre, ami a szolgáltatás színvonalának romlását okozta. A HR-osztály pedig ezzel párhuzamosan nekiállt új munkatársakat toborozni a nemrégiben kirúgott emberek helyére.

Közösség & HR

Ingyenvideó helyett malware-t kaphatnak az óvatlanul kattintók

A generatív algoritmusok körüli felhajtást a kiberbűnözők is igyekeznek kihasználni. Egy vietnámi banda csak Európában több millió felhasználót célzott meg kamu Facebook-hirdetésekkel.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.